Sziasztok!:)
Nos,nem kezdek el ecsetelni,hanem megmondom kereken. A blog egy fordulóponthoz ért. Egy kisebb szünet áll be.Mivel az iskolában elég ramatyul állok,muszáj vagyok visszaerősíteni magam,így hanyagolnom kell a blogot,azt pedig nem akarom,hogy feleslegesen várjátok a következő részeket. Azt,hogy mikor folytatom,nem tudom,de remélem,hogy akkor is megmaradnak az olvasóim. Nagyon köszönöm nektek a kommenteket,és jó olvasást.:! :)) ♥
Zayn,Liam,Evi,Niall,Louis,Danielle és Eleanor állt előttem. Mosolyogva néztek ránk,mikor beléptünk az ajtón.
-Hát ti?-néztem rájuk meglepődve.
-Mivel nem tudtunk mit csinálni otthon,gondoltuk el jövünk Evivel,mivel már haza kellett jönnie.-mondta Zayn mosolyogva.
-Nem a legjobbkor jöttetek..-mondtam halkan,majd a fejemmel a lépcső felé bólintottam,és felmentem rajta.Úgy tűnik vették az adást,mert utánam indultak.Ilyenkor jó,hogy nagy szobám van,mert kényelmesen el fér benne 9 ember. Bár mikor be nyitottam már volt bent valaki..
-Jesszusom!-kiáltottunk fel egyszerre a többiekkel. Egy ismeretlen külsejű lány fetrengett az ágyamon meztelenül,egy szintén meztelen és ismeretlen kinézetű sráccal.Kis idő után le esett. Ő Evaék lánya.. Hát persze.Gyorsan becsaptam az ajtót.
-Rebecca..-nevetett Harry a falnak támaszkodva.
-Szerintem nem vicces.Valaki menjen be,és szedje őket onnan ki.-néztem körbe a többieken,és a szemem megakadt Louison. Ő az egytelen aki ezt bevállalja,és meg is tette. Hirtelen berontott az ajtón,és kiabálni kezdett.
-Oké fiatalok,ezt máshol.Öltözzetek!5 percet adok.-mondta,majd kijött,és becsukta az ajtót.Ekkor már belőlem is kitört a nevetés.
-Azt hiszem nekem ideje lenne haza mennem.Anyáékat már egy ideje nem láttam.-mondta Evi,majd mindenkitől elköszönt.
-Haza kísérlek.-mondta Niall csillogó szemekkel.
-Rendben.-mosolygott Evi. Nem tudom mi van köztük,de valami biztos.Ki kísértem őket a kapuig és észre vettem a fotósokat előttünk.Szuper.
-Roberta beszélhetnénk egy kicsit?-kérdezte Evi .
-Persze.-mondtam ,majd arrébb húzódtunk.
-Vissza mész Londonba? -kérdezte bizakodva.
-Azt hiszem. Nem tudnék itthon maradni. Túl sok negatív dolog van itt. És nemsokára elvileg folytatjuk a turnét.-mondtam magam elé tekintve.-Bár nem tudom..
-Nagyon hiányzol.A többieknek is. Tudod,hogy mindenben támogatlak,de annyira jó lenne,ha itthon maradnál.-mondta,majd szorosan átölelt. Éreztem,hogy van valami amit nem mond el. És most valami ott belül megütött. Persze nem szó szerint. Hanem egy érzés. Most azt éreztem,hogy itthon kell maradnom.Nem szabad vissza mennem Londonba. Itt kell maradnom Magyarországon,folytatnom a sulit.
-Rendben.-mosolyodtam el,mikor elengedtük egymást.
-Mi rendben?-nézett rám értetlenül.
-Itthon maradok.-mondtam ki nehezen ezt a 2 szót,majd Evi szorosan magához ölelt.
-Találkozunk a suliban.-puszilt meg,és kisétált a kapun.
Lassan sétáltam be,mert közben még Niallt és Evit néztem,hogy milyen jól megvannak egymással.Elmosolyodtam. Mikor beléptem az ajtónkon azt vettem észre,hogy Louis, Danielle,Zayn,Liam , Rebecca ,Eleanor,és az ismeretlen srác éppen a "gyászoló" családommal nevetgél. Nem törődtem velük,viszont az feltűnt,hogy Harry nincs ott. Felszaladtam a lépcsőn,majd egyenesen be a szobámba. Az ágyamon ült,a telefonját nyomogatva.
-Twitter?-léptem be mosolyogva,mire ő össze rezzent.
-A frászt hozod rám.-mosolygott,majd leültem mellé.
-Bocsi.-csókoltam meg.
-Niall teljesen bele zúgott Evibe.-mondta Harry,miután szétváltak ajkaink.
-Észrevehető.-mosolyogtam.-Most viszont másról akarok beszélni.
-Miről?-nézett rám megrettenve. Bele akartam kezdeni a mondandómba,de görcsbe rándult a hasam. Végig futott az agyamon az,hogy ha nem megyek vissza Londonba,ki tudja mennyi ideig nem látom Harryt.De aztán eszembe jutott Evi kétségbe esett hangja.
-Nem megyek vissza Londonba.-böktem ki gyorsan.
-Micsoda?Miért?Hogy?Mii?-mondta Harry egymás után a szavakat,és ugyanaz a kétségbe esettség sugallt belőle,mint Eviből.
-Azt hiszem,ez így helyes.-öleltem meg,azért,hogy ne lássa mikor egy könnycsepp pereg végig az arcomon.
-Nem fogom nélküled kibírni.-tolt el magától.
-De ki fogod. -mosolyogtam rá.
-És akkor mégis mikor foglak látni legközelebb?-nézett lám kicsit idegesen.
-Nem tudom. -szaladt végig az arcomon még egy könnycsepp.
-És azt tudod,hogy mégis miért akarsz itthon maradni?Mikor eddig még úgy volt,hogy te 2 napot nem fogsz itt kibírni? Mi változott ilyen gyorsan meg benned? Talán rájöttél,hogy nem szeretsz,vagy mégis mi?-kérdezte egyre dühösebben. Azt hittem így próbálta elrejteni azt,hogy milyen szarul érzi most magát.
-Teljesen megőrültél?Még sose szerettem ennyire senkit,mint téged. Ne is mondj ilyeneket. De érzem,hogy most itthon kell maradnom.-öleltem szorosan magamhoz,amit most már Ő is viszonzott. Nem tudom meddig voltunk így,de jó ideig,mivel Niall zavart meg minket,és Evi nem igazán lakik hozzánk közel.
-30 perc múlva indul vissza a gépünk.Össze pakoltatok?-kérdezte kicsit szomorúan.
-Én nem megyek.-mondtam ugyanolyan elkeseredetten,mint ahogy ő érezte most magát.
-Ja,oké.-mondta,majd kiment. Alapból megkérdezné,hogy miért nem,de gondolom,most neki is fáj,hogy itt kell hagynia Evit.
A kis csapatot kikísértem a reptérre.Mindenkinek adtam egy jó nagy ölelést,és 2 puszit,majd elindultak a gép felé. Harry maradt utoljára.
-Vigyázz magadra! És ne felejts el!-ölelt szorosan magához.Kitört belőlem a sírás. Az utóbbi 2 hónap,amit Harryvel töltöttem átfutott az agyamon. Életem legszebb 2 hónapja..
-Szeretlek.-suttogtam,majd elengedtük egymást,Harry még gyorsan egy csókot nyomott a számra,és ő is a gép felé vette az irányt.
Éppen a könnyeimet törölgettem az arcomról,mikor a gép elindult. Durva belegondolni,hogy most már megint normális életet fogok élni.
2012. február 26., vasárnap
2012. február 24., péntek
39.-Újra itthon
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket,és ,hogy ennyien olvassátok a történetem. Nem is tudjátok milyen jó érzés itt-ott visszaolvasni,hogy tetszik nektek.:)
Holnap nem hozok részt,viszont vasárnap igen.
Kérek komikat! :D
xx
Hűvös szellő csapta meg az arcom,mikor leszálltunk a gépről.
Az emberek összevissza futkároztak,mint az idióták,egymással veszekedtek. Igen,hello megint Magyarország!
Senkinek nem mondtam,hogy pontosan mikor érkezem,és azt se ,hogy kivel.
Miután megkaptunk a bőröndeinket, egy Taxival mentünk haza.Mindenki idiótának nézhetett,mert még mindig megállás nélkül csak sírtam, Harry próbált nyugtatgatni ,de nem sok sikerrel.
Mikor kiszálltunk a Taxiból ,és megálltunk a ház előtt ,egyből feltűnt a sok autó. Szuper,semmi kedvem a tömeghez.
Óvatosan léptem be a kapunkon,majd Harryt magam után húztam. Még az ajtó előtt megálltam. Oké,Roberta.Most erősnek kell lenned.Beszív-kifúj,beszív-kifúj. Mondogattam magamban,és ezzel párhuzamosan csináltam is.
-Minden rendbe jön!-nézett rám biztatóan Harry.
-Szeretlek.-öleltem meg.Most egy lelki támaszra lesz szükségem.Harry tökéletes erre. Óvatosan nyitottam ki az ajtót,és a családom egy része a nappaliban röhögcsélt. Most ez komoly? Nem hittem el. Senkin semmi meghatottság,fájdalom,semmi nyoma ilyennek.
-Sziasztok.-dobtam le a táskámat jelezve,hogy haza érkeztem.Harry értetlenül nézett rám,hogy mit is beszélek,de gondolom levette,hogy magyarul köszöntem.
-Roberta!Drágám! Sziaaaa...sztok!-állt fel anya mosolyogva.
-Nem értem miért vagytok ilyen boldogak.. Most halt meg a nagyi,ti meg iszogatotk,meg nevetgéltek. Borzasztóak vagytok!- kiáltottam rá dühömben mindenkire,kikerültem anya éppen ölelni készülő karjait,megszorítottam Harry kezét,és magam után húztam a lépcsőn,egyenesen a szobámba.
-Ezek nem normálisak! Harry most halt meg a nagymamám és azt csinálják,mintha ünnepelnének. Én ezt nem fogom bírni.-ordítoztam Harryvel,bár nem akartam.
-Nyugodj meg.Mindenki máshogy dolgoz fel egy-egy tragédiát.-ölelt át szorosan.
-Én azt értem,de ne így dolgozzák fel.-mondtam,majd eszembe jutott valami.- Nem nézünk el a kedvenc cukrászdámba? Most nekem ez jól jönne!-mondtam Harrynek.
-De persze,menjünk.-mondta Harry.
-Akkor gyorsan összeszedem magam.-mosolyogtam.
-Így is tökéletes vagy.-fogott meg,majd gyengéden megcsókolt.
-Már akinek.-váltam ki karjai közül,majd a fürdőszobámba siettem.10 perc alatt rendbe szedtem magam.Felvettem egy hosszú farmer csőgatyát,egy toppot és bőrdzsekit és egy platform magassarkút,és elindultunk. Halkan surrantunk ki,így nem vettek észre minket. Mivel apáék szerettek minden jóval elhalmozni,csak éppen szeretettel nem,a 16. születésnapomra egy autót kaptam. Harry kikerekedett szemekkel nézett rám,mikor ezt közöltem vele.A jogosítványom még mindig nincs meg,éppen ezért Harry vezetett. Kicsit bénázott,mivel máshogy van a magyar és a brit kocsi berendezve,de ügyesen oda értünk a célhoz.Beültünk a csendes,és hangulatos Margaréta cukrászdába. Én egy kávét rendeltem,míg Harry 5 féle süteményt. Imád enni,és érthető,mivel egy ideje nem evett. Éppen azt beszéltük,hogy mikor megyünk vissza a turnéra,mikor egy velem egy magas,szőkésbarna hajú lány belépett az ajtón. Láttam rajta,hogy nem a cukrászda volt a célja,csak valaki miatt tért be ide.Jól gondoltam.Az irányt a mi asztalunk felé vette.
-Öhm,izé.Sziasztok! Bocsi,hogy a zavarok,de tényleg jól látom,hogy te Harry Styles vagy?-mondta összevissza bagadozva. Szimpatikus lány volt. Egyből lvágtam mit akar,és bár legszívesebben elküldtem volna jelen helyzetben a fenébe,nem tettem.
-Igen,szia.-mosolygott vissza Harry.
-Jeszsusom! Még is mit keresel itt?Már nem mintha baj lenne.-mosolygott zavarában.
-A barátnőm kísértem haza.-mosolygott.
-Értem. Akkor nem is zavarnálak titeket,csak kérhetnék egy közös képet és egy autógrammot?-nézett csillogó szemekkel hol rám-hol Harryre.
-Természetesen.-állt fel Harry ,majd csinált egy képet,és autógrammot is adott.
-Nagyon hálás vagyok!Köszönöm szépen. Valamint ha nem nagy kérés,bekövetnél Twitteren? Erre várok 2 éve..-mosolygott zavartan.
-Aha.Írd ide.-nyújtott neki egy papírt Harry.
-Ngayon-nagyon köszöönm.Imádlak,és a bandát is!Sziasztook!-száguldozott ki ugrándozva a lány.Megnéztem a papírt ,és ez volt ráírva: @_livcs .
Valahonnan ismerős Twitter név. Nem tudom. Ahogy a fiatal lány elment,egyre gyűlni kezdtek az emberek. Tehát Magyarország tudomást szerzett Harryről.
-Azt hiszem ideje mennünk.-mondtam kicsit elkenődve.Imádtam ezt a helyet.Megnyugvást nyújtott.
-Szerintem is.-állt fel Harry,majd kisétáltunk az ajtón,egyenesen az autóhoz.
Hazafelé már gyorsabb volt az út,mivel Harry kezdte megszokni az autót. Mikor besétáltunk az ajtón,7 ismerős arc állt velünk szembe..

2012. február 23., csütörtök
38.-Váratlan tragédia
Sziasztok!
Sajnálom,hogy nem hoztam részt,de szerdán szóbeliztem,és szinte semmi szabadidőm nem volt.De most itt az új rész! A vége kicsit érdekesre,és megrázóra sikeredett. 5 komment után folytatás.:) x
Bár a turné két helyszínén nagyobb közönség előtt léptem fel,nagy volt rajtam a nyomás.
Ugyanis a szöveget se tudtam teljesen,valamint abba a városkába vagyok éppen,ahol Harry felnőtt. Féltem.
Harry szorosan megszorította az egyik kezemet,majd felhúzott a színpadra.A dal elindult.
Harry elkezdte. Kicsit félve néztem rá,de a tekintete megnyugtatott.Azt sugallta,hogy ne féljek. Tudom,ha jó akarok lenni el kell magam engedni.Nem szabad feszengnem. Hát ezt tettem. Amennyire csak tudtam elengedtem magam. A közönségre néztem,ahol Claire-t fedeztem fel először. Hosszú szőke haja most kontyba volt fogva,arcán a féltékenység eluralkodott. Ez csak erőt adott nekem. Felnéztem a nagy kivetítőre,ahol láttam,mindjárt én jövök.Mikor Harry befejezte ,neki kezdtem. A hangok a helyükön voltak,a szöveg is stimmel(úgy tűnik olvasni tudok) ,és akcentus se hallatszódott.
Mikor végig énekeltük a dalt Harry szorosan megölelt,a tömeg pedig tapsolt.
-Ez szuper volt srácok! Csak úgy forr köztetek a levegő. Nagyszerűek vagytok!-jött fel ujjongva a műsorvezető.
-Köszönjük.-nevetett Harry.
Mikor lesétáltunk a színpadról nem tudtam levenni a szemem Claire-ről. Végig engem nézett.Szemével szikrákat szórt.
-Ne foglalkozz vele.-jött oda mosolyogva Justin.
-Micsoda?Én?Kivel?Dehogy!-hablatyoltam összevissza.
-Nem érdemes Claire-rel leállni. Csak féltékeny,mert Harryre újra rátalált a szerelem. -mondta megnyugtatóan.
-Jajj,engem nem érdekel.-hazudtam.
-Mellesleg elég jók voltatok!-lökte oldalba Harryt mosolyogva.
-Kösz.-mosolygott vissza Harry.
A táskám hirtelen rezegni kezdett. Jobban mondva nem a táskám,hanem a benne lévő telefonom.Elő vettem,majd láttam,hogy apa hív.
-Bocsi srácok,apa hív.Fel kel vennem.-mondtam,majd arrébb húzódtam.-Szia apa!-mondtam boldogan.
-Szia kicsim.Sajnálom,hogy így kell veled közölnöm-kezdett bele a mondandójába , rekedt hangon.-,de el kell mondanom,hogy a nagymama meghalt. Tegnap este elütötte egy autó.-mondta ,és hallottam a hangján,hogy próbál erős maradni.
-Micsoda?? Apa ugye ez csak vicc?Mond,hogy csak viccelsz!- üvöltöztem a telefonba,majd a földre rogytam.A körülöttem lévők semmit se érthettek,mivel magyarul beszéltem.
-Nem,sajnos nem.-mondta.
-Nem hiszem el.Ez nem lehet igaz.Haza megyek!Most azonnal! Le is teszem,szia.-mondtam ki nagy nehezen,majd letettem.Fejemet a térdemre hajtottam és csak sírtam.Hirtelen egy hideg kézre lettem figyelmes,ami a derekamat öleli át.
-Roberta!Kicsim!Mi baj?-kérdezte Harry megrémülve.
-Meghalt a nagymamám.-nyögtem ki zokogva.-Haza kell mennem. Muszáj.
-Jézusom!Ez komoly?Én annyira sajnálom!-mondta Harry teljesen lesokkolva.-Veled megyek!
-Nem,nem akarom.-mondtam ellenkezve.
-Óóó,dehogynem. Nem hagyhatom,hogy ilyen állapotban utazgass.Most beülünk a kocsiba,felmegyünk Londonba,és a következő géppel repülünk Magyarországra.Gyere,kelj fel.-fogta meg a kezemet.Harry segítségével sikerült lábra állnom,de csak sírtam és sírtam. Az emberek minket néztek,de nem érdekelt.Mikor beültünk a kocsiba Harry gyorsan írt egy SMS-t Anne-nek,majd elindultunk.
Nem tudtam abba hagyni a sírást. Már apa anyukája meghalt,még mikor kicsi voltam.Anya anyukája nagyon sokat jelentett nekem.Ő volt a második anyám.Rengeteg időt töltöttem vele,és ő volt az,aki mindig hitt bennem. És most őt is elvesztettem.Nem tudom feldolgozni.

2012. február 19., vasárnap
37.-Karaoke
Mikor kiértünk a bálra már az egész város kint lehetett.Kellemes idő volt,a londoni időhöz képest.Nem esett az eső,és kicsit még a nap is sütött..De már lefele ment. A tömegben mindenki felismerte Harryt,köszöngettek,volt aki képet kért.Aztán találkoztunk Justinnal és Mirandával.
Azt nem mondták tegnap,hogy együtt vannak,de most úgy tűnt.
-Claire már keresett.. Jobb lesz ha elbújsz.-nevetett Justin Harryre tekintve.Miranda gyorsan oldalba vágta,mire én csak elmosolyodtam.
-Kösz,hogy szóltál.-mosolygott Harry.
-Jelentkeztetek a karaokeversenyre?-kérdezte Miranda rám,majd Harryre nézve.
-Aha.-mosolygott Harry rám nézve.-Duettezünk.
-Mi?Ki?Én?Velem biztos nem.-mondtam Harrynek idegesen. Nem volt szó semmi ilyenről.
-Bizony,te.Ne izélj már.Gyönyörű hangod van.-mosolygott Harry.
-Nagyon kíváncsi vagyok.-mosolygott Miranda.
-Azt hiszem meg kéne keresni anyát.Menjünk.Sziasztok!-köszönt el Harry,majd maga után húzott.
-Harry erről nem volt szó..Nem akarom leégetni magamat,meg..-mondtam,mire Harry megállt és szembe fordult velem.
-Nem fogod,ne aggódj.-mondta,majd megcsókolt.
-Harry!Roberta!-kiáltozott mögülünk Anne.
-Szia!-köszöntem rá.-De csinos vagy!
-Aranyos vagy,de ezt én mondhatom el rólad.Nagyon jól áll a ruha.Ti vagytok a legszebb pár a bálban..De ezt ne mondjátok el Gemmának.-nevetett.
-Nem fogjuk.-mondta Harry.-Most viszont megyünk,mert mindjárt kezdődik a karaoke verseny.-mondta,megpuszilta Annet,majd maga után húzott.
Egy kisebb pavilon alá értünk ahol már nagy volt a tömeg.
-Mit akarsz énekelni?-fordult hozzám Harry.
-Őszintén?Semmit! -mondtam semlegesen.
-Oké,akkor én választok.-mosolygott,majd oda ment az egyik sráchoz.Ismerősök lehettek,mert kezet fogtak,mert beszéltek egy sort.
-Na,mit éneklünk?-kérdeztem mikor vissza jött.
-Takin' Back My Life-t.-mosolygott.
-Ooo,kedvenc Enrique dalom.-mondtam.
-Tudom.-mosolygott,majd átkarolt.
-Ééééés most jöjjön egy városi sztárocska,aki a barátnőjével fog egy duettet előadni.A színpadon Harry Styles és Roberta Malek. -hallottam egy srác hangját.

2012. február 17., péntek
36.-Előkészületek
Halihoooooo!
Meghoztam az új részt.:) Remélem tetszik. 7 komment után jön a következő.
xx
Egy szőke,vékony lány ült Harry ölében.Nem láttam az arcát.És Harryét sem,mivel háttal ültek.Egy ideig gondolkoztam rajta,hogy most akkor mit is tegyek.Nem tudtam,hogy ez mit akar jelenteni.A lány Harry vállán keresztül kezét a nyaka köré fonta ,és magához szorította.Mindenki furcsán nézett rá,majd még érdekesebben ,mikor észrevettek engem. Oké Roberta,most vegyél magadon erőt. Mély levegőt vettem és visszamentem az asztalunkhoz.
-Evi üdvözöl.-szóltam oda Harrynek.
-Ohh,izé,Roberta.Ez ,ez nem z aminek hiszed,vagy valami..-magyarázkodott Harry,és próbálta a lányt az öléből,sikertelenül. -Claire ,kérlek. -nézett rá egyre dühösebben.
-De úgy örülök,hogy haza jöttél.Élvezzük ki ezt a kis időt.Gyere el velem a városi bálba.-mondta Harrynek nyávogva.
-Robertával megyek.Most pedig,bocsi srácok,majd beszélünk.-pattant fel,kézen fogott,és kivonszolt a Pizzériából.Beült a kocsiba és becsapta az ajtaját. Mikor beszálltam láttam,hogy fejét a kormánynak dűtötte.
-Nyugi.-fogtam meg a kezét.-Volt barátnőd?-egyből le esett ez az egész.
-Sajnos.Nem tudom honnan tudta meg,hogy itt vagyok.. Nem akartam vele találkozni,és én annyira sajnálom.Próbáltam kiszedni az ölemből,de nem ment.Eléggé rámenős csaj..-mondta.
-Látom.Na,menjünk haza.-mosolyogtam rá ezzel jelezve,hogy nem haragszok.
Harry még mindig ingerülten vezetett haza.Mikor bementünk a házba,Anne,Gemma és Tony éppen vacsoráztak.
-Gyertek üljetek le.-hívott minket Anne.
-Most kajáltunk.Inkább felmegyünk.Jóéjt.-nyomott egy puszit Anne arcára.
-Jóéjt.-mosolyogtam,majd követtem Harryt.
-Elmegyek letusolni,oké?-kérdeztem.
-Persze ,menj csak.Addig felnézek Twitterre.Öööö,törölköző ott a szekrényembe.-mutatott a nagy,fehér ,régi szekrényre.Bármelyiket kiveheted,csak a Supermaneset nem.-mondta,majd lehuppant az ágyára.
-Azt miért nem?-kérdeztem mosolyogva.
-Mert az az enyém.-válaszolt morcosan.
-De nekem az tetszik a legjobban.-vigyorogtam,és kivettem a szekrényből.
-ROBERTAAAAAAAA!Tetted le!?-futott oda hozzám Harry,és próbálta kivenni a kezemből,de én erősen szorítottam. Harry felkapott ,majd az ágyra dobott.
-Ha-Harry nemááár.Nekem ez kell.-nevettem,miközben csikizni kezdett,hátha elengedem. Feladtam.Harry erősebb,és jobb.
-Győőőőőőztem.-mosolygott,majd váltságdíj ként egy csókot lehelt a számra.Hirtelen az ágyra húztam,majd ráfeküdtem.Heves csókcsatába kezdtünk.
-Öhm,szerintem ezt nem kéne.Ha anyukád bejön,vagy valami?-kérdeztem.Harry felállt,majd az ajtóhoz sétált,és kulcsra zárta.
-Probléma megoldva.-pattant vissza mellém,és ott folytattuk ahol abba hagytuk..
Reggel fejfájással ébredtem.Harry szokás szerint még aludt.Mivel a tegnapi fürdés helyett valami mást csináltunk,most bepótoltam.Gyorsan letusoltam,majd mikor visszamentem azt hittem,hogy Harry még alszik,de érdekes mód,már fent volt.
-Már fent is vagy?-érdeklődtem mosolyogva.
-Mennem kell még vásárolni. Ma lesz a városi bál,és semmi cuccom nincs.-mondta,bár ezt ő sem gondolta komolyan.-Elkísérsz?
-Ellehet?-jutott eszembe Anne mondata,hogy a fiú nem láthatja a lány ruháját az este előtt.
-Igen,neked el.Csak én nem láthatom a ruhád.-mosolygott.
-Akkor menjünk.
-Előtte reggelizzünk meg.Kilyukad a hasam.mondta,magára kapott egy nadrágot és egy pólót,és kisétált.
-Jó reggelt!-mosolygott Anne ,aki éppen reggelizett.
-Neked is.Jó étvágyat.-ültem le mellé.
-6-kor kezdődik a bál,el ne felejtsétek. -figyelmeztetett minket.-Én viszont már megyek is.Még rengeteg elintéznivalóm van.Sziasztok.-mondta,felvette a dzsekijét,és kisietett az ajtón.
-Anya be szokott segíteni a nagy felhajtásban.-magyarázta el Harry,mivel látta rajtam,hogy kicsit értetlenül nézek.
Gyorsan megreggeliztünk,majd elindultunk Harrynek vásárolni. Mikor elmentünk a boltokba,és Harry meglátott ezt-azt,eszébe jutott,hogy de hát ilyen otthon is van neki.Tehát haza indultunk egy nagy semmivel.Tök feleslegesen bolyongtunk 3 órát.. De nem bánom.Ha Harryvel lehetek,az már csak jó.
Mikor visszamentünk Gemma már fel-alá mászkált.Azt hiszem nekem is ideje volt készülődnöm. Hajmosással,sminkeléssel,hajcsinálással és egyéb dolgokkal elment az idő.Már 5 óra volt,és nekünk indulnunk kellett volna.Gemmával mindketten a tükörbe néztünk és elégedetten felsóhajtottunk.
-Készülj fel,hogy mindenki téged fog figyelni.Maradj mindig Harry mellett.Ilyenkor kint van az egész város,el ne vessz .-mosolygott.
-Nem tervezem.-válaszoltam nevetve.
-Menjünk.-tolt ki Gemma az ajtón. Mikor lesétáltunk a lépcsőn,a két fiú már ott állt ,és minket várt.
-AZTA MINDENIT!-kiáltott fel Harry,majd nyitva maradt a szája.-Elképesztően gyönyörűek vagytok.-mosolygott ránk.
-Indulhatunk?-kérdezte Tony.
-Menjünk.-fogta meg a kezemet Harry,és kimentünk az ajtón.

35.-Pizzázás..
Sziasztok!
Meghoztam az új részt.Remélem tetszeni fog.:)
Mikor vissza mentünk csak Anne volt otthon. Nem is annyira bántam,legalább tudunk egy kicsit Harry nélkül beszélgetni.Gemma felvitte a ruhákat a vendégszobájukba,hogy ott biztonságban legyenek,addig mi Anne-el leültünk a nappaliba beszélgetni.
-Nagyon ,őszintén örülök,hogy Harry egy ilyen csodálatos lányra rátalált.Tudod az eddigi barátnői.. Hát mit is mondjak.. Teljesen eltértek tőled,és bár nem voltak nekem szimpatikusak,sose mondtam meg Harrynek.-nevetett.
-Nem is tudod mennyire örülök,hogy ilyennek tartasz. Nagyon féltem,hogy nem leszek neked szimpatikus,vagy valami.És most nagy kő esett le a szívemről.- mosolyogtam rá.
-Már az első perctől kezdve jó véleménnyel vagyok rólad.Remélem még sokáig együtt lesztek.A fiamnak egy ilyen lányra van szüksége.-mosolygott rám.
-Ruhák elpakolva,szoba bezárva.-jött le a lépcsőről Gemma széles mosollyal.
-Bezárva?Miért kell bezárni?-néztem rájuk értetlenül.
-Minden évben megrendezik ezt a városi bált.Az a szokás,hogy akivel mész,nem láthatja a ruhádat az este előtt.Olyan mint egy esküvő,de mégse. És mivel te Harryvel mész,és Harry is itt lakik,nehogy véletlen betévedjen.-magyarázta el Gemma.-Apropó Harry.Merre van?-nézett rá Annere.
-Ki ment a vonatállomásra Tonyért.-mondta kicsit félve.
-Nemáááááár.Megígérte,hogy együtt megyünk ki. Nem igaz,a barátom elé se mehetek ki.Ilyen nincs.Én akartam vele először találkozni.-mondta Gemma idegesen,mire nem tudtam mit csinálni.Anne csak nevetett.Mire Gemma kidühöngte magát ,a fiúk már meg is érkeztek.Először Harry,majd egy magas,barna hajú srác lépdelt be az ajtón.Gemma arrébb lökve az én drágám,Tony ölébe ugrott.
-Haragszik rád.-mondtam halkan Harrynek,mikor mellém állt.
-Gemma?Ő mindig haragszik rám valamiért.-mosolygott.
-Szia!Tony vagyok.-nyújtotta felém a kezét Gemma barátja.
-Roberta,nagyon örülök.-mosolyogtam rá.
-Nincs kedved megismerni az itteni barátaimat?-kérdezte Harry.
-De,nagyon szívesen.-mosolyogtam.Valahogy tőlük nem annyira féltem,mint Annetől.
Beültünk Harry kocsijába,és útnak indultunk.Úgy tűnik ezt a találkozót már előre lebeszélte,tehát ha nemet mondok is jönni kellett volna. Egy pizzázó előtt parkoltunk le.Kiszálltunk,majd besétáltunk a kis épületbe.
Nagyon hangulatos volt,nem túl nagy,de nem is túl kicsi.Ovális alakú asztalok voltak.Egy csapat fiatalt fedeztem fel az épületben,akiknek a szeme mind ránk szegeződött.Mosolyogva kezdtek el integetni,és kiabállni,hogy "Harry,!Sziasztook" .
-Ne aggódj.-súgta oda Harry,megfogta a kezemet,majd odaindultunk.
-Sziasztok!Jézusom de rég láttalak titeket.-mondta Harry,és mindenkit körbeölelgetett. -Ő itt Roberta,a barátnőm. Roberta ő itt Jack,Lewis,Justin,Mandie,Miranda és Ashley. -mutatott be nekik. Mind nagyon kedvesek voltak. Rengeteget beszélgettünk,és sok mindent megtudtam róluk.Ami rendkívül érdekes,hogy Mandie és Miranda ikertestvérek,viszont nem hasonlítanak. Minden hülyeséget elmeséltek amit Harry csinált mikor még itt lakott.Azt is megtudtam,hogy Jackkel legjobb barátok voltak,de mivel felköltözött Londonba,ez megváltozott.Éppen arról beszéltünk,mikor a suliban tehetségkutató volt,és Harry beégett,de a beszélgetésünket megzavarta a telefonom.Gyorsan kimentem.Evi hívott.
-Sziaaaaa!-ordított bele.
-Neked is,kicsit halkabban mert kiszakad a dobhártyám.-nevettem.-Miújság?
-Háát semmi érdekes.Csak gondoltam felhívlak,hogy elmondjam,kezdek beleesni Niallbe.Annyira édes srác.-mondta.
-Ennek örülök.-válaszoltam.
-És nálatok miújság?Összebarátkoztál Harry családjával?-érdeklődött.
-Igeen,annyira boldog vagyok.Anne és Gemma is nagyon aranyosak.Ma már Gemmával vásárolni is voltunk.Most viszont leteszem,mert éppen Harry barátaival vagyunk,és kijöttem telefonálni.Majd este felhívlak.Szeretlek,szia.-tette le gyorsan a telefont,és visszamentem a Pizzériába.
Mikor elindultam az asztal felé,észre vettem,hogy kettővel többen ülnek ott.Jobban mondva valaki az én székemen,valaki pedig Harry ölében.

2012. február 16., csütörtök
34.-Találkozás
Sziasztok!
Meghoztam végre az új részt! Köszönöm a kommenteket,és továbbra is számítok rájuk:) Imádlak titeket. Remélem tetszik. xx
Mikor leszálltunk a gépről,hűvös szellő csapta meg az arcom.Elég hűvös volt San Franciscohoz képest,tehát fáztam.Igen,ez is a mi szerencsénk lehet,hogy mikor leszállunk a gépről,hirtelen szakadni kezd az eső.Harry levette a pulcsiját,és a hátamra terítette,majd siettünk befelé.
Azt hittük senki nem számít az érkezésünkre,de nem így lett. Sok fotós és rajongó várt minket a reptéren. A fiúk megint leálltak velük beszélni pár szót,fényképeszkedni és dedikálni,majd mentünk tovább.Jobban mondva haza.
A rengeteg csomagjainkhoz kijött egy kisbusz,mi pedig taxival mentünk. Mikor kiszálltunk arra gondoltam,meglátogatom Evaékat,de aztán egy belső hang azt sugallta,hogy mégse.Bementünk Harry és Louis házába,ami nemsokára már csak Harryé lesz,mivel Louis összeköltözik Eleanorral,és Harry felvetette az ötlete,hogy akkor véglegesen odaköltözhetnék hozzá. Nem tudom,nekem ez egy kicsit gyors.Bár kb. nincs más lehetőségem,mivel nem tudnék máshol aludni.

-Igen anya.Oké anya.Akkor holnap.Én is.Szia.- hallottam a hangokat a konyhából. Harry telefonált.-Holnap reggel akkor lenézünk Holmes Chapel- be.-ölelt át.
-Rendben van.-mosolyogtam rá.
-Alig várom ,hogy megismerjem a te szüleidet is.-mosolygott rám.Ooo igen,Harry.Azt én is nagyon.. Köszi,de nincs erre szükségem.
Éjszaka alig aludtam.Forgolódtam jobbra-balra,egyszer majdnem le is estem az ágyról.Harry imád szétterülve aludni.Hiába van nagy ágya,úgy tűnik ketten nem férünk el rajta. Mindig korábban felkelek,mint Harry.Mivel nem igazán tudtam mit csinálni,készítettem reggelit.Louis még tegnap este elment Eleanorhoz,így csak ketten voltunk itthon.
Szétnézve a hűtőben semmi értelmes dolgot nem találtam,így egy gyors omlettet dobtam össze.Mire kész lettem Harry már fel is kelt.
-Hmmm,micsoda jó illatok.-mondta nagyot nyújtózkodva,átölelte a derekam ,majd megpuszilt.
-Kialudtad magad?-érdeklődtem,bár tudtam a választ.
-Nem.-nézett szomorúan maga elé.-De ez nem számít,hiszen ma végre a 2 legfontosabb nő az életemben megismeri egymást.-mosolygott rám.
Gyorsan megreggeliztünk,én kicsit összébb pakoltam,elkészültünk,majd végre elindultunk.Nem hosszú kocsikázás után,végre megérkeztünk.Kiszálltunk a kocsiból,és az ajtó felé indultunk.Harry megállított.
-Ne izgulj,légy természetes.Ne játszd meg magad.Anya imádni fog.Ne aggódj.- mondta nyugtatóan,majd kinyitotta az ajtót. Félve léptem be.Anne és Gemma a nappaliban ültek,és valami műsort néztek a tv-ben.Nem vettek minket észre,amit Harry is észre vett,így közbelépett.
-De jó újra itthon!- mondta kicsit hangosan,hogy meghallják.Erre mindketten felénk fordultak,mosolyogva felálltak és felénk indultak.Anne Harryt ölelte meg,míg Gemma felém nyújtotta a kezét.
-Gemma Styles,örülök,hogy megismerhetlek.-mosolygott rám.Élőbe még szebb volt,mint képen.Tényleg gyönyörű lány.
-Én is nagyon örülök,Roberta Malek vagyok.-mosolyogtam vissza rá.Mire észbe kaptam ott állt előttem Anne.
-Végre megismerhetlek személyesen is!Anne vagyok.-ölelt meg,amit én is viszonoztam.
-Roberta.- mosolyogtam,majd az asztal felé invitáltak minket.
Rengeteg étellel készültek,főleg Harry kedvenceivel.Míg ebédeltünk,megismertem mindkettőjüket,és ők is engem.Azt éreztem,mintha már évek óta ismernénk egymást,és el is felejtettem,hogy a barátom családjánál vagyok.Semmi szorongás nem volt bennem.Rendkívül kedves,barátságos család.
Rengeteget beszélgettem Anne-el és Gemmával is külön-külön.Anne csodálatos nő,és hálás vagyok neki,hogy Harryből ilyen embert nevelt.Gemma pedig nagyon édes,aranyos lány,és kicsit magamat látom benne.Szerintem rengeteg a hasonlóság köztünk.
-Ma vásárolni akartam menni,mivel holnapután lesz városi bál,és ruhát akartam venni.Nincs kedved elkísérni?-fordult felém Gemma.
-De van kedve!Sőt,neki is vegyetek valamit.Itt maradtok vasárnapig.-mondta Anne boldogan.Harryre néztem,aki ennek nagyon örült.Gondolom,ez azt jelentette,hogy befogadnak a családba,és ,hogy szimpatikus vagyok nekik.Én is örültem.
-Már indulhatunk is.-néztem rá Gemmára mosolyogva.
-És én mégis mit fogok addig csinálni?-nézett rám Harry morcosan.
-Majd elszórakoztatod magad valahogy.-mosolyogtam,majd egy kisebb csókot adtam a szájára.
Gemmával a vásárlásunk jól elhúzódott,de nem bánom.Legalább még jobban megismertem.Egyre és egyre szimpatikusabbá válik számomra.Rengeteg boltot bejártunk,mire megtaláltuk a nekünk megfelelőt.
--------------------------------------------------------------------------------------------
Gemma ruhája: Én ruhám:

2012. február 15., szerda
33.-Vissza Angliába
Sziasztoook!
Először is bocsi,hogy nem hoztam vasárnap dupla részt,valamint tegnap egy részt se,de nem igazán érek rá mosatnában.Azért remélem nem igazán haragszotok.Valamint sajnos egyre kevesebb kommentet kapok.Úgyhog y kénytelen vagyok szabályozni.5 komment után hozom a következő részt.:) Puszi

Végre valaki,aki nem siettet ,hogy egyek gyorsan,rengeteg közös érdeklődési körünk van,szép,okos,tisztában van a 1D-ös dolgokkal,de nem az a megszállott rajongó. Azt hiszem megtaláltam azt akit kerestem.
-És meddig maradsz velünk?- érdeklődtem.
-Elvileg 2 hét.Ha nem zavarlak titeket.- mosolygott,de láttam rajta,hogy tudja a választ.
-Dehogy zavarsz. - mosolyogtam vissza rá.
-Ööö,Niall.- mondta akadozva,kezével az átlátszó üvegfalra mutogatva.Úgy tűnik,a rajongók tudomást szereztek a hollétemről,és most kint várnak.
-Basszus.Akartam egy nyugis napot ,és megint a nyomomban vannak. Félre ne értsd,imádom a rajongóimat,de mikor már egyik nap se hagynak pihenni,és kicsit élvezni az életet.. - mondtam magam elé nézve. Tehát a kitervelt nyugis napom Evivel itt véget is ért.
*Roberta szemszöge*
-És hova menjünk? - kérdezte Harry,mikor kiléptünk az ajtón.
-Ahova szeretnél. Nekem teljesen mindegy. - mosolyogtam rá.
-Mi lenne ha vissza mennénk a hotelbe,és megnéznénk egy filmet..?- nézett rám,de a film mögött mást is éreztem.De belementem.
-Induljunk.- kézen fogtam,majd a kocsija felé húztam.
Hamar vissza is értünk.
-És mit nézünk meg? - kérdeztem Harryre nézve.
-Mit szeretnél?Esetleg egy Justin Bieber film? - vicceskedett.
-Nekem oké.- kacsintottam rá,majd leültem az ágyra.
-Csak vicceltem.- nézett rám kétségbeesetten.
-Gondoltam.-mosolyogtam.-Mit is mondtál a múltkor,hogy azt még nem láttad? ÖÖööö,Barátság Extrákkal!
-Igeeeen,az jó lesz.- pattant le mellém.
Ez az egyik kedvenc filmem,de úgy tűnik Harrynek ez még sem jött be.A film felénél már össze-vissza fetrengett,nem tudta mit kezdjen magával,inkább leállítottam a filmet.
-Most miért állítottad meg?-kérdezte meglepődve.
-Mert látom,hogy nem érdekel.-mosolyogtam.
-Igaz. Akkor csináljunk mást.- arrébb tette a laptopom,majd közelebb jött hozzám. Egyre,és egyre közelebb.Most ezt nem akartam.Nem volt kedvem hozzá. De engedtem a kísértésnek. Harry gyengén az ágyra fektetett,majd megcsókolt.Kezei a derekamra vándoroltak,majd levette rólam a ruhámat..
-Jóóóóóó,hííííí.. Uuu,bocsi. - nyitott be Louis az ajtón,ezzel megzavarva mindent.Louis nem zavartatta magát,ég mindig az ajtóban állt,és minket nézett. Harry felpattant,majd az ajtó felé sietett. Igen,valószínűleg eszébe sem jutott,hogy én ott fekszek félmeztelenül az ágyon,és Louis szemei rajtam állapodtak meg. Mikor odaért,rácsapta Louisra az ajtót. Vissza jött mellém,és onnan folytattuk,ahol abbahagytuk..
6 óra fele elmentünk vacsorázni.Harry,Liam,Evi,Zayn,Louis,Niall,Fanny és én. 2 kocsival mentünk.Az egyikben én,Harry,Niall és Evi,míg a másikban a többiek.
-Majd beszélünk. - súgtam oda Evinek. Reggel óta nem láttam,éppen csak annyit tudok,hogy Niall-lel volt.
9-re mindenki befejezte az evést és már mentünk is vissza a hotelbe. Mikor oda értünk Brett és Kevin már várt minket. Brett fel-alá járt,észrevehetően ideges volt.
-Na végre! Azt hittem sose jöttök elő.Gond van.-mondta Brett.
-Látom.- vetettem oda gúnyosan,de úgy látszik figyelembe se vette.
-És mi a baj?-kérdezte Liam.
-Ugye a következő koncerthelyszínek Kanadában lettek volna. Lefújva. Zavargások vannak,és úgy tűnik m még más is lesz,így lefújva. Mivel majd csak decemberben mennénk Dél-Amerikába, addig haza utazunk Angliába.- mondta még mindig idegesen.
-És mikor indulunk?- nézett boldogan Louis. Egyértelmű,hogy ez neki csak jó,végre találkozhat Eleanorral.
-Fél óra múlva. Épp ezért vártunk titeket annyira. Fél óra múlva a reptéren kell lennünk.Úgyhogy menjetek pakolni,siessetek.- szólalt meg Kevin,majd ő is elment.
Mivel amúgy is ma indultunk volna tovább,már minden cuccunk össze volt pakolva.Hamar kiértünk a reptérre,és újra London felé tartottunk.Láttam Harryn,hogy valamin nagyon gondolkozik.
-Min töröd a fejed?-kérdeztem ,fejem a vállára hajtva.
-Rajtad.Rajtam.Anyán. - mondta egymás után a szavakat.Érdekesen néztem rá.-Arra gondoltam,hogy ideje lenne megismerkednetek.Mi lenne ,ha holnap leutaznánk?- nézett rám,de tudtam ,hogy nincs választási lehetőségem,És amúgy is megakartam már ismerni személyesen Anne-t.
-Benne vagyok.- pusziltam meg.
Oké,félek.Eléggé jó benyomást kell tennem Harry anyukájára.Mi van ha nem leszek neki szimpatikus?Ha csúnyának tart? Vagy akármi más.. Harrynek fontos,hogy a kiszemeltje az anyukájának is megfeleljen.És ha ez nem lesz így? Nem akarom Harryt elveszíteni..
2012. február 13., hétfő
32.- Egy nyugis nap
Sziasztok!
Először is,nagyon bocsi mindenkinek,aki tegnap várta a folytatást,de a trendelés után se energiám,se időm,se kedvem nem volt már új részt írni.Most viszont meghoztam. Nagyon remélem ,hogy tetszeni fog!
Valamint nagyon szépen köszönöm annak,aki vasárnap hozzá járult ahhoz,hogy végre Világtrendet csináljunk,mert SIKERÜLT! Eszméletlen boldog vagyok. A most vasárnapi trendelés eseményét már el is érhetitek itt: http://www.facebook.com/events/378309442184136/
Remélem tetszeni fog az új rész! xx
Azt hiszem rengeteget beszélgethettünk Evivel,mert végül a mi szobánkban aludtunk el mindketten.Reggel álmosan keltem fel.Evi még aludt.Istenem,az egyetlen dolog,ami idegesítő benne az,hogy horkol.De most még ezt is elviselem.Nagyon örülök,hogy végre itt van velem.
Elmentem a konyhába csinálni egy kávét.Gyorsan megittam,majd visszamentem a szobába.
-Jó reggelt,Robertácska! - nyújtózkodott Evi.Igen,ő az egyetlen aki még a nevemet is becézi.
-Neked is.Mi a mai program? Esetleg felfedezitek Niall-lel a várost?-kacsingattam rá ,miközben egy megfelelő ruhát kerestem. Odakint sütött a nap,valószínűleg meleg volt kint.Hosszas keresgélés után,végül egy combközépig érő fehér-rózsaszín ruha,egy rózsaszín balerina cipő mellett döntöttem.Fel vettem mellé 2 karkötőt,majd egy hosszú,virágos nyakláncot és már kész is voltam.Ki mentem,majd észre vettem,hogy Evi még mindig a reggeli kávéját issza.
-A csomagjaid Niallnél vannak?-érdeklődtem.
-Ühüm.- motyogta,miközben a forró italából kortyolgatott.Mikor megitta letette,majd az ajtó felé vette az irányt.-Megyek akkor megbeszélem Niall-lel a mai napi programot,meg átöltözök,és hagyom,hogy Harry és átjöjjön.
-Rendben,megyek akkor átnézek Louishoz.- mondtam,majd becsuktam az ajtót.Halkan bekopogtam,majd egy hangos "Gyere be! " hallatszódott.Benyitottam,és láttom,hogy Harry még alszik. Milyen meglepő.
-Tegnap nagyon elkábítottam a bájommal,ezért még mindig nem tért magához.-kuncogott Louis.
-Aha,képzelem.Most viszont fel kellene valahogy kelteni.-mondtam,és néztem reménytelenül a mélyen alvó barátomra.Ahogy befejeztem a mondatomat,Louis egyből felpattant az ágyra,kiabálni és ugrálni kezdett.
-Haroooooooooold! Hasadra süt a nap!Ébresztő!- mondta,majd kis idő múlva Harry idegesen kelt ki az ágyból.
-Teljesen megbolondultál?-nézett rá vörösen.Azt hiszem ezt a kérdést Ő sem gondolta komolyan.
-Jó reggelt.- mosolyogtam rá,majd átöleltem.
-Lehetne jobb is.Vissza mehetek a szobába?- kérdezte szinte kiskutya szemekkel.
-Persze,épp ezért jöttem.-mondtam,majd elakartam köszönni Louistól,de Harry nem hagyta.Kézen fogott,és kirángatott az ajtón.Egyenesen a szobánk felé vette az irányt.Bementünk,majd a hálószoba felé vette az irányt,de én megállítottam.
-Meg vagy bolondulva?Itt egy egész napunk San Franciscoban,és te aludni akarsz?Na neeem,Harold!Nem játszunk ilyet.- mosolyogtam rá,és láttam rajta némi nemű elkeseredést.
-Oké,már öltözök is.És mit akarsz csinálni?-kérdezte ,miközben bement a szobába felöltözni.
-Hát nem is tudom.Szét nézhetnénk a városban,vaagy.. - mondtam,miközben a szobába mentem be,és legnagyobb meglepetésemre Harry nem öltözött.- Harold mit csinálsz? Megmondta,hogy nem alszunk! Kelj ki az ágyból,most azonnal! - próbáltam komoly maradni,de egy-egy szó után egy kisebb mosoly mindig elhagyta a szám.
-Kényszeríts.- mondta mosolyogva,majd becsukta a szemét.Oké,kihívás elfogadva.Próbáltam kihúzni az ágyból,de újra be bizonyosúlt,túl gyenge vagyok.Harry egy lendülettel maga mellé dobott,majd megcsókolt.Hosszú,szenvedélyes csók volt.Mikor eltávolodtam Harry arcától,láttam rajta,hogy tényleg nem akar kikelni. De ez engem nem érdekelt.
-Kéééérlek! Szeretnék szét nézni.- kérleltem azzal a hangommal,aminek tudom,hogy nem tud ellen állni.
-Mit vegyek fel?- állt fel az ágyból mosolyogva,majd kicipzározta az egyik bőröndjét.
-Amit szeretnél.-nyújtottam neki nagy segítséget.
20 perc alatt végre Ő is elkészült. Megállapodtunk,hogy elmegyünk reggelizni,majd sétálgatunk erre-arra. Különösebb nevezetességeket nem akart egyikőnk se megnézni,csak végre lazítani egy kicsit. És erre pont ideális hely volt San Francisco.Londonban ez lehetetlenség.Ott a fiúk olyanok,mint Kanadában Justin Bieber,vagy Magyarországon SP.
Hamar találtunk egy nyugis környéket nem messze a hoteltől,ahol volt egy aranyos kis kajálda is.2 órába telt mire nyugodtan megreggeliztünk,és azt hiszem,még nem volt olyan,hogy ne zavartak volna minket meg.. Na most,ez ilyen volt. Se egy rajongó,se egy fotós.Csak mi ketten.

*Niall szemszöge*
Reggel korán keltem.Nem sokat aludtam.Evit vártam.Azt hittem itt alszik,és végre meg tudunk ismerkedni.De sajnos nem..
Fél 10 körül lehetett mikor kopogást hallottam.Az ajtóhoz sétáltam.
-Jó reggelt.- állt előttem széles mosollyal Evi. Még reggel is csodásan nézett ki.
-Neked is. Gyere be.- álltam el az ajtóból,majd éreztem ,hogy enyhén elvörösödök.
-Mi a helyzet? Jól aludtál? -érdeklődött felőlem.Ajj,Niall!Te buta!Ezt neked kéne csinálnod ,nem neki.
-Öhm,igen,aha. És te? -kérdeztem gyorsan vissza.
-Én is.- mosolygott,majd elővett egy fehér rövidgatyát ,egy fehér toppot,melyen az ír zászló díszelgett,és egy tornacipőt.
-Jó a felsőd! - mondtam kicsit elcsodálkozva. Ír zászló?
-Köszi.Tudom,hogy te is ír vagy.. Valamennyire én is.-mosolygott,majd bement a fürdőbe átöltözni.
Oké,mostmár kezdem azt hinni,hogy megtaláltam a nekem tökéletes lányt.Viszont nem lehetek ilyen csöndes,és visszahúzódó. Be kell vetnem magam.Míg készülődött azon gondolkoztam,hogy hova is mehetnénk.Nem jutott eszembe semmi.Király vagy Niall Horan! De aztán beugrott Roberta.Ő biztos tudja. Sietősen a telefonom után kaptam,majd hívni kezdtem. Kis idő múlva fel is vette.
-Szia Roberta! Kérlek segíts! Hova vigyem el Evit? Fogalmam sincs mit szeret,vagy valami.- mondtam neki kicsit halkan ,közben kisétáltam a konyhába,hogy Evi véletlen se hallja meg.
-Teljesen mindegy. Hidd el,akárhova mentek jól fogja veled magát érezni. El árulok valamit.Tetszel neki.Ne félj.- mondta nyugtatóan.
-Köszöönm,imádlak. Szia.- tettem le sietősen,majd vissza mentem a szobába.Éppen ekkor jött ki a fürdőből Evi.
Nem gondoltam volna,hogy még azt is felül tudja múlni,ahogy eddig láttam.Pedig sikerült.

-Nagyon csinos vagy.- mondtam neki,már magabiztosabban.-Mehetünk reggelizni?
-Természetesen.- mondta,majd elindult.
2012. február 12., vasárnap
31.- A váratlan vendég
Sziasztooook!
Meghoztam a folytatást.Ugye,mint ígértem ma dupla résszel jövök.Itt is van az egyik,a másikat majd trendelés előtt hozom.És igen,végre el jött a nap! Ma újra megpróbálkozunk! Mindenkit látni szeertnék Twitteren! :))
Szóval,remélem,hogy tetszik a rész.Ja!És lezártam a szavazást.Evi győzőtt.:) xx
Csak álltam,és álltam egy helyben. De rádöbbentem,hogy talán bele kellene kezdenem a dalba.Nagy nehezen neki kezdtem,de végig csak őt figyeltem.Nem mosolygott. Persze,meg volt sértődve.De minek jött el?Mit keres itt? Nem mintha bánnám,de mégis.
Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben,még akkor is mikor lejöttem a színpadról.Sietősen letettem a mikrofonom,minden kis kütyüt,majd kisiettem.Vagyis le a tömegbe.Oké,nagy hiba volt.
Egyből rám vetették magukat a rajongók. Nagyon örülök,hogy már vannak rajongóim,de ez nem a legmegfelelőbb alkalom.Míg végre el jutottam oda,ahol állt,nem volt volt. Talán csak képzeltem? Nem,az nem lehet.Ott állt teljes életnagyságban,most meg nincs itt. Elment.
Szomorúan indultam vissza a színpad felé.Most már kiosztottam pár autógrammot,és képet is csináltam. Nagy nehezen felmásztam,majd hátra indultam a színfalak mögé.
Lehajtott fejjel mentem,mikor egy ismerős hang megcsapta a fülem.Jobban mondva ismerős nevetés.Felnéztem,és ott volt. Éppen a fiúkkal hülyéskedett valamit.
-EVIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!-nagy mosollyal szaladtam oda hozzá.Szorosan átöleltem,amit ő is viszonzott.-Te,te mit keresel itt? - kérdeztem meglepetten.Tudtam,hogy nem képzeltem!
-Már annak sem örülsz,hogy a legjobb barátnőd meglátogatott? - kacsintott rám.Igen,itt a hangsúly a legjobb barátnőn volt.Örülök,hogy még mindig így gondolja.
-De.Nagyon! Ohh,el is felejtettem. Fiúk,ő itt Evi,a legjobb barátnőm. Evi ő itt Zayn,Liam,Niall,Louis és Harry.-mutattam be őket sorba egymásnak.
-Igen Roberta,ezen már túl vagyunk.- vetett rám gúnyos mosolyt Louis.
-Oké,bocs.Nem megyünk el kajálni?- néztem rá Niallre ,mert tudtam,hogy ő benne van.
-Indulás! - pattant is fel azonnal.
-De ugye tudod,hogy lesz mit mesélned?- suttogta a fülembe Evi.
-Tudom.-mosolyogtam rá.
Most a Mc Donald's-ra esett a választás. Örülök,hogy Evi jóba lett a fiúkkal,főleg Niall-lel. Rengeteg közös pontjuk van.Imádnak enni,szeretik Justin Biebert,Demi Lovatot,és Evinek vannak ír rokonai. Ráadásul aranyosak is együtt.
2 óra múlva vissza mentünk a hotelbe.Mivel én Harryvel vagyok egy szobában,és nincs külön szobám,úgy döntöttünk Evit berakjuk Niallhez.Had ismerkedjenek meg még jobban. Viszont előtte beszélnem kellett vele.
-Akkor én most át is megyek a másik feleségemhez.Beszélgessetek Evivel. -nyomott egy puszit az arcomra,majd kiment.Másik feleség?Ja,igen!Louis. Nevettem el magamat.
-Hallgatlak,hogy akkor mi is ez az egész Harryvel?! És ,hogy mióta,meg hogy .- ült le csillogó szemekkel Evi a kanapéra,és várta a történetet.
-Háát,szóval.. - kezdtem bele a történetembe az elejétől,egészen a végéig. Így elmondva eléggé mesébe illőnek tűnik. Egy-egy aranyosabb helyen Evi felsikított,hogy "Jaajj,de éééédes" .Igen nem is vártam mást.Mindent el mondatm neki,kivéve azt az estét. Amikor tudjátok.. Mint mondtam szeretném ha az én,Harry,és a pár mentős és orvos titka maradna.
-Ez elképesztő! Nagyon örülök,hogy végre megint boldog vagy..! És sajnálom,hogy besértődtem,csak.. Na,tudod.- mosolygott,majd megölelt.
-Nagyon szeretlek.És hiányoztál.- suttogtam.-De akkor most már mond el,hogy miért jöttél.
-Éppen őszi szünet van,és gondoltam meglátogatlak. Hiányoztál már nagyon.És meg akartam ismerkedni a barátoddal.-kacsintott.
-Lesz rá alkalmad! De látom,hogy te már egyből kiszemelted magadnak Niallt.- mondtam nevetve,majd láttam,hogy Evi elvörösödött.
-Aranyos srác.- mondta még mindig vörösen.
-Holnap majd csak este indulunk a következő helyszínre,egész nap San Franciscoban leszünk. Lesz időtök megismerni egymást! - mosolyogtam rá.
-Örülök neki.-nevetett.
Ez hiányzott nekem.Evi.A nevetése,a beszéde,és minden más.A szinte tökéletes életem,most már tökéletes.

2012. február 10., péntek
30.-San Francisco-i meglepetés
Sziasztoook!
Nos,meghoztam az új részt!:)
Először is ,szeretném elmondani,hogy jobb oldalt csináltam egy új menüpontot,amely a fanfictionok nevet kapta.Olyan fanficeket raktam be,melyeket én is olvasok,valamint voltak páran akik megkértek,hogy tegyem ki.Ha te is szeretnéd,hogy kitegyem,írj nyugodtan.Itt kommentbe,vagy Facebookon,akár Twitteren is.
Valamint,most kérek mindenkit,hogy ne öljön meg,de holnap sajnos nem kaptok részt! Ezért cserébe vasárnap dupla résszel jövök,de nagyon be van táblázva a mai és holnapi napom.Ma is csak azért tudtam hozni,mert beteg vagyok,és délelőtt rá érek ma. Nagyon-nagyon bocsi mindenkitől.Viszont nagyon szépen köszönöm a kommentjeiteket! ♥
És így a végére említés ként,még el kell,hogy mondja,hogy az én drága Biámat tegnap Liam visszakövette Twitteren! Nagyon-nagyon örülök neki.:D
De nem is szaporítom tovább a szót,jó olvasást. I hope u like it:)
dori
Úgy eljárt az idő a fejünk fölött,hogy már sietnünk kellett vissza.Lassan 5 óra,és újra próbálunk.Míg mentünk vissza,Zayn sokkal felszabadultabb és vidámabb lett. Örültem neki. Imádom Zaynnek ezt az oldalát.Ilyenkor olyan őrült,mint Louis.
Mikor vissza értünk észrevettük,hogy még senki nincs itt,viszont Brett már indulásra kész lenne. Felszaladtam a szatyrokkal,és Harry még mindig aludt. Oké,Liam az aki rengeteget tud aludni,de mostanában Harry túl tesz rajta.Olyan ,mint egy baba. Csak eszik,alszik,aztán eszik,majd alszik,és néha felvánszorog a színpadra énekelni. Most az utóbbi következik!
-Harry!Kelj fel!Indulunk próbálni! -szólongattam,miközben a ruháimat pakoltam a bőröndbe.
-De én még aludni akarok!- motyogta fejét a párnába fordítva.
-Harold!Kifele az ágyból! - rántottam le róla a takarót,mire felpattant,megfogott,és az ágyba dobott.
-Soha többet ne szólíts Haroldnak..!- suttogta,majd megcsókolt.
-Így elkésünk!- állt az ajtónak nekitámaszkodva Louis,széles vigyorral az arcán.-Brett már ideges!-mondta,majd kisétált.
Végre,20 perces késéssel,de el tudtunk indulni az új koncerthelyszínre. Ma fél 7-kor kezdődik.,tehát éppen csak egy gyors hangpróba fér bele.
Az én 3 dalomat gyorsan elpróbáltuk a táncosokkal,majd mennem kellett készülődni.Ugyanaz a felhozatal.Smink,haj,ruha.
Kis késéssel,19:12-re teljesen el is készültem. A rajongók odakint már türelmetlenül vártak..
Az első dalt minden félelem nélkül énekeltem végig.Voltak,akik már velem együtt énekelték.Nagyon örültem neki.Ezután nekem egy hosszabb szünet következett,míg a fiúk léptek fel.Ezt az időt ismét Fannyval töltöttem,így az ő faggatásának is neki láthattam.
-Na éééééés,mi van közted és Zayn között? - kérdeztem rá egyből a lényegre.
-Nem tudom. Nagyon aranyos srác,de nem tudom.- jött kicsit zavarba,és láttam rajta egy kicsi elkeseredést is.
-Héé,mi a baj?- néztem rá kérdőre vonva.
-Nem tudom.Csak érzem,hogy..- kezdett bele a mondandójába,de megszakítottak minket.
-Roberta!Ti jöttök!- szólt oda Kevin,a turnémenedzser.
Nem igaz,hogy mindig a legizgalmasabb résznél szakítanak minket félbe.Ahh. Felmentünk a színpadra,és gyorsan elénekeltem a dalt,majd lesiettem a színpadról,hogy betudjam fejezni Fannyval a beszélgetést,de nem találtam sehol. Az előbb még a színpadon volt,most meg már nem tudom. Ilyen nincs. Biztos,hogy direkt menekült el előlem.
-Min gondolkozol ennyire?- fogta meg a derekamat Harry,majd magához ölelt.
-Semmi érdekesen.- mosolyogtam.
-Egyre jobb leszel!Még a végén engem is lekörözöl,és én munka nélkül maradok.-viccelődött Harry.
-Vicces kedvedbe vagy?- kérdeztem nevetve.
-Is.- kacsintott rám,majd felsétált a színpadra.
Most a gondolataim Harryre szálltak át. Még mindig nem vagyok képes felfogni,hogy hogy is történhetett meg ez az egész. Harry tényleg az a fiú,akiről még álmodni se mernék. Őt kerestem egész életemben,és most megtaláltam. Csodálatos fiú.És elképesztő bele gondolni,hogy ő az enyém.Nagyon szeretem,és tényleg,valóban nem akarom elveszíteni.
Mivel nem tudtam mit csinálni,elővettem a telefonom,és válaszolgattam pár tweetre.Rendkívül aranyosak a rajongók,és már nekem is lett pár! Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért a srácoknak..
Nagyon gyorsan repül az idő.Még az előbb jöttem le a színpadról,de már mennem is kell vissza,lezárni az egész koncertet. És persze,a drága Fanny ilyenkor bukkan elő.Már indult volna a színpadra,de én megállítottam.
-Beszédem lesz még veled,úgyhogy el ne szökj!- mosolyogtam rá.
Végül én is elindultam a színpad felé,már beindult a zene,és bele akartam kezdeni a dalba,mikor hirtelen a tömegben egy ismerős arcot fedeztem fel.
Teljesen lefagytam..

2012. február 9., csütörtök
29.- Ne félj !
Sziasztooooook!
Nos,mivel mindig panaszkodtok,hogy rövid részeket hozok,és most éppen rengeteg időm van (na jó,azért annyi nem.. :D ),egy kicsit hosszabb résszel kedveskedek nektek. Cserébe nagyon szépen kérek mindenkit,hogy vasárnap tényleg jelenjen meg a Twitter trendelésen! :)
Mellesleg remélem tetszik a rész,és ne feledjétek,hamarosan zárom a szavazást.
puszii,dori

A kis kihalt étterem gyorsan forgalmassá vált. A rajongók tudomást szereztek a fiúk hol létéről.Mivel elég késő volt már,és mind fáradtak voltunk,segítséget hívtunk,hogy kijussunk az étteremből. Nem sokkal ezután már jött is a fiúk 2 testőre,akik elutaztak velünk. Segítettek nekünk kijutni a tömegből,és haza indultunk.2 kocsival. Az egyikben Louis,Liam és Niall,míg a másikban én,Harry,Fanny és Zayn.
Ismét észrevehető volt Fanny és Zayn között az a kis szikra,ami köztem és Harry között is.
Sietősen szálltunk ki az autóból,mikor a szálloda elé értünk. Mikor beértünk a szobába lepakoltuk a cuccunkat,majd Harry elment zuhanyozni. Addig én kisebb rendet tettem a szobában. Harry eléggé az a fajta fiú,aki széthagyja a cuccait. Nem szeretek mások dolgaihoz hozzá piszkálni csak úgy,de már nem bírtam a rendetlenséget. Kb. 20 perc múlva Harry kilépett a fürdőszobából.
-Azta mindenit! Ilyen rendet még anya se tud csinálni.- mosolygott,majd egy puszit nyomott a fejemre.Felkaptam a már előkészített cuccaimat,majd beviharoztam a fürdőbe. Hajat mostam,megfürödtem,felraktam a szokásos esti arckrémem,majd kisétáltam.
A hálószoba felé vettem az irányt,de hangos szuszogásra lettem figyelmes. Visszafordultam,és Harryt vettem észre. A bárpultra hajtotta a fejét,és elaludt. Nem bírtam ki,hangos nevetésbe kezdtem. De úgy tűnik,őt ezt nem zavarta. Ugyanúgy aludt tovább. Ha most gonosz lennék,hagynám,hogy ott aludjon tovább,de mivel egy angyal vagyok,muszáj vagyok felkelteni.
Nagy nehezen sikerült,majd bevánszorgott az ágyig,és szó szerint beledőlt.
-Oké,értem én,hogy fárasztó a koncertezés.De ennyire,Harry?- kérdeztem,de mintha magamban beszéltem volna. Már rég vissza aludt. Óvatosan betakartam,majd bebújtam mellé.
Reggel korán keltünk,mert mentünk a következő turné helyszínére,San Franciscoba. Használatba vettük a fiúk turné buszát is.3 busszal mentünk.Egyben a fiúk és én,egy másikban a táncosok,a 3.-ban pedig a "személyzet" (stylist,sminkes,fodrász,stb.) utazott. A táncosok közül viszont valahogy Fanny átkeveredett hozzánk. Láthatóan egyre közelebb kerültek egymáshoz Zaynnel. Tényleg nagyon aranyosak együtt.
A több,mint 6 órás útat Liam,Louis ,Niall és én végig Twittereztük ,Zayn Fannyval volt elfoglalva,az én drága Harrym pedig aludt. Reggel elég nyűgösen kelt,úgyhogy gondoltam,hogy nem lesz ma valami aktív.
Rengeteg tweetet kaptam ,hogy nagyon jó voltam tegnap este.És a követőim száma 800-ról,hirtelen felugrott 300 000-re. Neeem,nem lepődtem meg. Alig vártam,hogy ma újra kiálljak a színpadra,és egy új közönségnek mutathassam meg magam. A nagy elmélkedésem a telefonom zavarta meg. Jobban mondva Simon.
-Jó reggelt! Nem keltettelek fel?- kérdezte udvariasan.
-Nem,dehogy.Már úton vagyunk San Franciscoba. Mi a helyzet otthon? - érdeklődtem. Igen,azt hiszem most már mondhatom,hogy London az otthonom lett.
-Itt semmi érdekes,de láttam,hogy tegnap milyen buli volt LA-ben. Szuper voltál! - dicsérgetett. Ez valahogy nem Simonra vall. Meg is lepődtem.
-Hát,nagyon köszi. Most viszont azt hiszem le kéne tennem,mert megérkeztünk. Majd beszélünk,szia. - tettem le,meg sem várva a válaszát. Na jó,lehet,hogy nem a legjobb ötlet lecsapni a telefont ,ha a menedzsereddel beszélsz,de nem baj.
Mikor oda értünk a Palace Hotelhez, a jó erőben lévő biztonságiak segítettek a csomagjainkat felcuccolni.
-Egészen 5 óráig szabadok vagytok! Azaz van kerek 5 órátok,amikor azt csináltok,amit akartok. Én például levetkezek,majd fel,és lemegyek napozni a medencékhez.- mondta Brett,majd elsétált.
-Király.- nevettem.- Zayn! Nem jössz el velem vásárolni?
-De,szívesen. Én is el akartam menni.Legalább nem kell egyedül mennem.- mosolygott.
Láttam Harryn,hogy nem igazán érti,ezt az egészet.De tudom,hogy ő ezt az 5 órát is alvásra fogja kihasználni.És jól gondoltam.
-Akkor én felmentem aludni.- mosolygott,megcsókolt,majd felment a hosszú lépcsőn.
Fogalmam sincs,hogy a többiek hova mehettek,mert mi Zaynnel el is indultunk. Boltról boltra jártunk,és jobbnál jobb cuccokat vettünk. Tényleg jó Zaynnel vásárolni. Neki van a legjobb stílusa öltözködés terén.Ő az,akinek nem lenne szükséges stylist. De nem ezért hívtam el vásárolni. Már furdalt a kíváncsiság,hogy mi van közte,és Fanny között.
-Ééés,mi van veletek? - kérdeztem sejtelmesen.
-Velünk? Már mint velem és.. ? - nézett rám úgy,mint aki nem tudja,miről beszélek.
-Fannyval.- vigyorogtam rá.
-Ja,hát ,izé,öö,semmi.-vakargatta a fejét.- Aranyos lány. - mosolygott ,és ismét zavarba jött.
-Ennyi? Aranyos lány? Zayn,látom amit látok.Neked is tetszik,és te is tetszel neki. Aranyosak vagytok együtt.Akkor meg mire vártok? - kérdeztem,végre kibökve a lényeget.
-Így elnézve téged és Harryt,ugyan azt nem akarom,amit Harry. Nem szeretném kitenni támadásoknak. Hiszen azért téged is érnek,és még biztos,hogy fognak is. Érted? - kérdezte,majd maga elé nézett. - Mikor Rebeccával voltam együtt,őt is rengeteg támadás érte. Ez volt az egyik oka annak,hogy szakítottunk. Nem akartam neki fájdalmat okozni. És ezért félek. Félek egy új kapcsolattól. Nagyon tisztelem ezért Harryt,amiért ő bele mert vágni. És téged is,hogy nem veszed magadra a bántó mondatokat. - mondta szomorúan,még mindig aga elé tekintve.
-Ne aggódj már! Ne hidd azt,hogy én olyan sok támadást kapok. Nem,nem kapok. Talán mert rájöttek,hogy annak semmi értelme. Ne félj a változástól. Ne félj egy új kapcsolattól.- mosolyogtam rá,majd láttam,hogy egy kis remény csillant fel a szemében.
-Köszönöm.- mosolygott vissza rám,majd szorosan magához ölelt.

2012. február 8., szerda
28.- Egy új románc?
Na helloka!
Először is,tudom,hosszút ígértem,de nem lett valami hoszsú.Ennek az oka az,h írás közben újraindult magától a gépem,így minden elveszett,és újra kellett kezdenem.Így is az igértnél egy órával később hoztam.Remélem nincs harag. :)) xx
Ahogy egyre csak fogytak,és fogytak a dalból a sorok,egyre lelkesebben énekeltem. A közönség velem tombolt,és volt olyan,aki a dal végére,a refrént már kívülről fújta. Nagyszerű első közönség. Tele szeretettel.
3 dalom van.Egyiket az elején, egyet a koncert közepén ,az utolsót pedig a végén éneklem. Mivel az első egy kicsit lassú szám,ezért voltam mini ruhában. A 2 következőben viszont már ennél lengébb,könnyebb öltözékbe leszek. Brenda ezeket már ki is készítette.
A fiúk elkezdték a koncertet.Csak sikításokat hallok. És persze a dalokat.Már majdnem a koncert felénél tartanak. Már majdnem átöltöztem. Louis még akoncert elején kikötötte,hogy egyszer fel kell öltöznöm úgy,hogy hasonlítsak rá,és ugyanezt Zayn is megtette. Oké.Roberta Tomlinson támad!
Egy piros rövid gatyát,egy csíkos toppot,és egy fehér tornacipőt húztam fel magamra.

Amikor a fiúk lejöttek a színpadról,már indultam is el.
-Azt hiszem megtaláltuk Louis női megfelelőjét! - poénoskodott Niall.
-Ugye nem felejtetted el,amire én is kértelek?- nevetett Zayn.
-Sohaa! - intéztem felé egy mosolyt ,majd felmentem a színpadra.
Ezt a dalt már elejétől a végéig félelem nélkül énekeltem el. Imádtam énekelni. Örülök,nagyon örülök,hogy ezt csinálhatom. Főleg,hogy látom,tetszik is az embereknek amit csinálok. Végig énekeltem ,és táncoltam a dalt,majd lesiettem a színpadról. Ahogy lejöttem,a srácok már mentek is föl. Gyorsan magamra kaptam az utolsó összeállítást,majd vártam. Türelmesen vártam. Közbe jobban megismerkedtem a táncosaimmal.
Hűha,most már mondhatom,hogy vannak táncosaim. Hihetetlen. 4 táncosom van. 2 lány,2 fiú. Az egyik lány Becca,a másik Fanny. Az utóbbival eléggé jóba lettem. Nagyon aranyos lány,és elképesztően táncol. Nagyon közvetlen,és tényleg bármiről lehet vele beszélni. A 2 fiú Matt és Joe. Velük még nem igazán beszélgettem. Iker testvérek,és ők is nagyon tehetségesek,de valahogy mindig elhúzódnak.
Még kb. 10 perc volt a koncert végéig,amit Fannyval hülyéskedtünk végig.
Ráeszméltünk,hogy mindjárt mi jövünk,ezért felpattantunk és a színpad felé vettük az irányt. A fiúk éppen ekkor jöttek le,és megköszönték a rajongóknak,hogy eljöttek. Ekkor jöttünk mi.
Be índították a zenét,és végig énekeltem a dalt. Még jobban feltöltődtem. Az egész csarnok velem ugrált,és a végére még énekeltek is. Én is megköszönte,hogy ilyen jó közönség voltak,majd lesétáltam a színpadról.
-Nagyon ügyes voltál.- karolt át Harry,majd egy csókot lehelt a számra.- Büszke vagyok rád.
-Köszönöm. Én is rád. - kacsintottam rá.
-Éééééééééééés,most jön a jól megérdemelt vacsoraaaa! - szaladgált fel-és alá Niall. Nem bírtam nevetés nélkül.De ahogy észre vettem ,más sem.
Niall örömére elmentünk vacsorázni. A kis gyorsétterem ki volt halva. Amerikában nem járnak az emberek éjszaka enni?Érdekes. De ami még érdekesebb,hogy feltűnt,hogy Fanny és Zayn milyen jól megvannak együtt. És ez a többieknek is feltűnt.Louis szóvá is tette.
-Zayn olyan aranyosak vagytok Fannyval! Hol tartatok? Csók? Szex? Esetleg már gyereket is akartok?- kuncogott Lou a szokásos nevetésével.
-Louis! - ordítottunk rá mind.
-Jó,jó,vicceltem.- mondta halkan.
Olyat láttam,amit eddig még soha.. Zayn zavarba jött. Mióta ismerem,egyszer neme lehetett zavarba hozni,most meg.. És Fanny is eléggé kipirosodott.
-Itt még lesz valami.- súgtam oda Harrynek,majd fejemmel Fannyék felé intettem.
-Kit érdekel? Itt az a kérdés,hogy mi lesz velünk ma este.- vette fel a kacér mosolyát.
-Majd meglátjuk Harold,majd meglátjuk- mosolyogtam rá én is.

27.- Most,vagy soha.
Sziasztook!
Meghoztam a folytatást.Azért lett ilyen rövid,mert mára dupla részt ígértem. Nagyon örülök a kommenteknek,és,hogy egyre több látogatóm van.Szeretlek titekeet.:) ♥
Valamint,már tegnap kiírtam,de most is megteszem.
Vasránap újabb Twitter trendelés elé nézünk,ezért fontos,hogy mindenki tudjon róla.Az eseményt osszátok meg,és hívjátok meg ismerőseiteket. Köszi,puszi.
http://www.facebook.com/events/295651967155385/
Végre boldogan sétáltam ki a nagy felhőkarcolóból.Nem kellett titkolóznunk,és kézen fogva is sétálhattunk az utcán.Végre elmondhattam,hogy egy ilyen csodálatos fiú a barátom. De nem igazán volt időm úszkálni az örömben.Sietnünk kellett vissza a koncert helyszínére,mert cirka 3 óra múlva kezdtünk.
Mikor vissza értünk láttuk,hogy már rengeteg rajongó várakozik. Besiettünk a csarnok hátsó bejáratán,majd egyből mindenkit kezelésbe vettek. Persze velem kezdték,mert velem kell a legtöbb mindent csinálni. Smink,haj,ruha.
Körülbelül két és fél óra kellett mire elkészültem,majd a fiúk énektanárával mind beénekeltünk. Még maradt 10 perc,de a ruhám még nem volt rajtam.Igazából még azt se tudtam,hogy mi lesz rajtam. Sietősen bementem az öltözőbe,ahol Berta(stylist) már várt rám. Mikor beléptem rám mosolygott.
-Nos,melyik ruhákat szeretnéd? Mivel fekete sminket kaptál,bármelyik megy hozzá!- kérdezte,majd végig mutatott a kanapén fekvő 4 ruhára. Eszméletlenül gyönyörűek voltak.

-Nem tudok választani. - nyávogtam. Tényleg annyira szépek voltak. Végül egy világos bézs színű ruha mellett döntöttem,amihez felvettem egy fekete övet,és egy színben az övhöz hozzá passzoló ,fekete platform magassarkút. Még 2x megfordultam a tükör előtt,és megállapítottam,hogy eszméletlenül nézek ki.
Az én öltözőm van a legmesszebb a színpadtól,ezért még el kellett oda gyalogolnom. Gyorsan még elénekeltem az első dalt magamban,hogy minden rendben legyen. Szokásom lehajtott fejjel menni,így valaminek mindig neki megyek. Most ez az áldozat Harry volt.
-Azta mindenit! - állt meg előttem végig mérve szemeivel.
-Ez a mondat nálad jónak számít? -nevettem,majd mélyen belenéztem gyönyörűen csillogó szemeibe.
-A legjobbnak. - mosolygott,majd megcsókolt.- Viszont szerintem menned kéne.Fél perc,és kezdesz. - juttatta eszembe.
-Jesszus! Tényleg!- eszméltem fel,majd elindultam.
-Épp időben! Gyere,itt a mikrofonod,már kezdhetsz is.- mosolygott Brett,bár láttam rajta,hogy legalább annyira ideges,mint én.
Már készültem,hogy kilépek,de megláttam a tömeget. Rengetegen várakoztak,hogy végre belekezdjek a dalomba. Oké,Roberta. Most,vagy soha!Most,vagy soha!- szajkóztam magamban,majd elindult a zene,és vele együtt én is.

"I don't know why i don't rust,
I go crazy when you ahng with her.. "
2012. február 7., kedd
TWITTER TRENDLÉS!
Most kivételesen nem résszel jövök nektek. Holnap dupla részt hozok,ne aggódjatok. Viszont ezért szeertnék mindenkit megkérni,hogy kattintson ide:
http://www.facebook.com/events/295651967155385/
Vasárnap újabb twitter trendet csinálunk,jó lenne képbe lenni.
Köszi,puszi. xx

26.- Váratlan interjú
Liamhez most nagyon közel éreztem magamhoz. Ő olyan volt nekem,mint egy nagy testvér.Meg óv mindentől,és tanácsot ad. Nekem ez nagyon sokat jelent. Éppen menni készültünk,mikor megcsörrent Liam telefonja.
-Hello,Brett! - szólt bele.-Oké,oda megyünk.Szia.- tette le a telefont,egy kis beszélgetés után.
-Hova megyünk?- érdeklődtem.
-Interjúra! - mosolygott,majd kinyitotta nekem az ajtót.
Nem sokat gyalogoltunk,mire odaértünk egy nagy épület elé. Üveges ablakain átlátszott,ahogy az irodában föl-alá futkároznak a dolgozók. Liam úgy ment előttem,mint aki tudja a járást. Felmentünk lifttel a 6.emeletre,majd egy stúdió elé értünk.Mikor bementünk az ajtón,a többiek már ott álltak,és minket vártak. Mikor megláttam Harryt ,görcsbe rándult a gyomrom. Beszélni akartam vele,de már ránk rakták a kis mikroportot ,és mentünk be.
-Ti erről tudtatok,hogy interjú lesz? - súgtam Louis fülébe,mikor bementünk.
-Igen,csak elfelejtettem szólni . - kuncogott,de én nem tartottam ilyen viccesnek.Nem készültem fel rá.De mire ráeszméltem erre,már a stúdióban voltunk,ahol rengeteg One Direction rajongó sikongatott ,mikor meglátták a fiúkat. A műsorvezető a nagy piros kanapé felé invitált minket.Zayn és Louis közé kucorodtam be.A kis terem elcsendesedett,mikor az egyik pasi ordibálni kezdett,hogy 3! 2! 1! ,és élőben mentünk.
A műsorvezető nő először a fiúkat kérdezgette,a turnéról,stb,majd én következtem.
-Mesélj,milyen a fiúkkal lenni? Több millió tinilány lenne a helyedben!Ugye tudod?- kérdezte.
-Ohh,igen ,tudom. Igazából,semmi különös.Ők is olyanok,mint az átlagos tinédzserek. Sőt,talán még őrültebbek.Azt hiszem,sikerült beszoknom a kis csapatkájukba.-nevettem.
-Igen! Olyan vagyunk,mint egy nagy család. És most olyan,mintha született volna egy kishúgunk. Roberta a mi kistesónk.- helyeselt Louis.
-Mindenkinek? Nem tudom,szerintem nem szokás összegabalyodni a húgunkkal,mit gondolsz erről,Harry? - nézett rá kérdőre vonva. Igen!Már csak ez kellett.
-Nem tudom,lehet. Tényleg nem szokás összejönni a saját húgoddal. Nem érzem úgy,hogy Roberta a húgom lenne. Annál több. - mosolygott. Teljesen lefagytam. És mindenki más is,Harryn kívül. Ezt nem beszéltük meg! Szó nem volt arról,hogy kitálalunk. Mi ütött belé?
-Szóval együtt vagytok? - kérdezte a nő mindent kiszedve belőlünk.
-Igen! Sajnálom,de már nem tudom magamban tartani. Szeretem Robertát,és szeretném,ha ezt a rajongóim tiszteletbe tartanák.Azért titkoltuk,mert nem akartam fájdalmat okozni neki. Nem akarom a rajongók támadásának kitenni.És nagyon remélem,hogy ezt fel fogják fogni. Persze,nem mindenkire vonatkozik.
-Rengeteg rajongóval vagyok jóban.Nagyon aranyosak.- szóltam közbe most már én is.
-Ennek örülök.Akkor köszönhetjük az új sztárpárt.-mosolygott.- És Roberta,fel vagy már készülve a ma estére? Ha jól tudom,neked ez lesz a debütáló estéd.
-Igen,hát eléggé izgulok,de remélem nem rontom el. - mosolyogtam.
Még egy-két kérdést fel tett,majd elengedett minket.
Kimentem a stúdióból,majd megálltam megvárni a többieket. Harry jött ki először. Mikor meglátott,megdermedt. Kis gondolkozás után,oda sétált hozzám. Magához húzott,és csak ennyit súgott a fülembe:
-Nem fogsz! - majd megcsókolt.

2012. február 6., hétfő
25. Az első összetűzés
Mivel a vidámparkban nem sok hely van,ahol el lehet bújni,leültem inkább egy padra. Csak néztem a sikítozó lányokat,ahogy körbeugrálják a fiúkat,képet és autogrammot kérnek.Én is ilyen lennék? Vagyis én is ilyen lettem volna? Csak néztem,és néztem őket,majd azt,hogy a fiúk milyen kedvesen teljesítik a kívánságaikat. Arra számítottam,hogy fotózkodnak egyet,majd tovább mennek,de nem így lett. Egyre több ember özönlött a fiúk köré,melynek megmondom őszintén,nem örültem. Nem féltékenységből,csak szerette volna minél több időt eltölteni velük. Sajnos nem sikerült. Egy óráig ültem a padon,mire végül Zayn megmentett mindenkit,és kimászott a tömegből.Magyarázkodni kezdett,hogy mennünk kell,mert reggel korán kelünk próbálni-ami igaz is volt- . Maga után hívta a fiúkat,majd intett nekem is a fejével,hogy menjek ,míg tudunk. Oda siettem,bár a távolságot megtartottam. Féltem. Féltem a rajongóktól. Féltem a támadásoktól. Nem akarom,hogy olyan miatt utáljanak,amiért amúgy normális embert nem szoktak. De vállaltam. Vállaltam,hogy Harry Stylesszal kezdek új életet,és ennek a következményeit is vállalnom kell. Bírni fogom. Ígérem. Csak adjanak időt.
-Mi baj van? - karolt át Harry,látván,hogy valamin nagyon elgondolkoztam.Valami negatív dolgon.
-Majd ha vissza értünk elmondom. - hadartam el,majd kezét levettem a derekamról.Biztos ,hogy félre értette.Láttam az arcán a szomorúságot,de most ez volt a legjobb amit tehettem. Önzőség ide,vagy oda,most magamnak akarok jót. Higgye csak azt,hogy nem akarom. De ez nem így van. Jelenleg Ő az ,akire a legnagyobb szükségem van.Harry az akit akarok. De nekem ez túl gyors. Nem így terveztem,hogy a rajongók már egyből tudni fognak róla.. De mit is gondoltam.
Lehajtott fejjel sétáltam be a szállodába.A paparazzik voltak az utolsó emberek a földön,akikre most kíváncsi vagyok.Nem igazán értettem,hogy mit kiabálnak,mert egyik a másik szavába vágva ordibált.Éppen csak szavakat kaptam el. "EGYÜTT?" , "MIÓTA?" "HARRY!" "ÉS CAROLINE?" ,szegezték a kérdéseket Harryhez,amit láthatóan ő is semmibe vett.
Mikor beértünk a szobába végre teljesen megnyugodtam. Nagyon fáradt voltam,és végre aludni akartam.A többieken is ezt láttam,ahogy bementünk Harryvel a szobába ,ő szó nélkül az ágy felé vette az irányt.
-Beszélnünk kell!- mondtam neki,miközben átöltöztem.
-Azt hiszem nincs miről beszélnünk.- motyogta,majd befeküdt az ágyba.
-Harry! Félre érted! - emeltem fel a hangom.
-Mit ?Mégis mit értek félre? Eltoltál magadtól.Hozzám se szóltál az egész úton. Ez mégis mit jelenthet? - mondta,már ő is hangosabban.
-Akkor kérlek nyugodj le,és hallgass végig.- ültem le mellé az ágyba,mire ő arrébb ment.Nem,nem bírom az ilyet.-Tudod mit?! Akkor ne hallgass meg. A nappaliban alszok. Jóéjt. -kimentem majd becsaptam magam után az ajtót. Harry még valamit utánam kiáltott,de már nem értettem mit.
Reggel erős fejfájással ébredtem. Harry éppen a kanapé körül keresett valamit,arra keltem fel.Ránéztem az órámra. Van fél órám elkészülni. Király.
Úgy csináltam,mintha észre se vettem volna Harryt. Bár a bőröndeim az ő szobájában voltak. Be mentem,majd kivettem egy rövid farmergatyát,egy lila-fehér csíkos hosszított toppot,és egy fehér tornacipőt,a sminkcuccaimat,fésűmet,majd bementem a fürdőszobába. Magamra zártam az ajtót,és készülődni kezdtem.Pont időben lettem kész,mert Liam akkor kopogott,mikor kijöttem a fürdőszoba ajtón.
-Mehetünk?- érdeklődött.
-Felőlem.- válaszoltam semlegesen,felkaptam a telefonom a konyha asztalról,majd kiviharoztam az ajtón.
A többiek már vártak ránk.
-Jó reggelt srácok! - köszöntem oda nekik jó kedvet imitálva. Nem akarom,hogy tudjanak erről a konfliktusról. Bár előbb-utóbb úgy is kiderül.
Ismét fotósok koronázták be a napunk elejét. Vakuvillanás itt,kattogás ott.
Rövid idő alatt értünk be a ma esti koncert helyszínére. Már a díszletek fent voltak,ruhák bepakolva az öltözőkbe,és öltözők kijelölve. Harry mellett kaptam helyet. Szuper.
Lepróbáltuk 2x az egész show-t,majd Brett megállapította,hogy ez így tökéletes lesz.
Mindenki elment kajálni,és én is mentem volna,de valaki megállított.
-Héé,Roberta! Beszéljünk már! - szólt utánam Liam.Igen,már csak ez hiányzott.
-Oké.Nem kajálunk együtt? - kérdeztem,mert már úgy éreztem magam ,mint Niall.Majd kilyukadt a hasam.
-Menjünk. - mondta,majd elindultunk.
A Subwayben kötöttünk ki.
-Na,had halljam,mi a baj?- kérdezte,miután megvettük a szendvicsünket.Tudtam,hogy nincs visszaút.Liam az,akinek nem tudok hazudni. Ő úgyis tudja,mikor hazudok,és mikor nem..
-Szóval,tegnap mikor bementetek a WC-re ,oda jött hozzám egy rajongó.Elkezdte kérdezgetni,hogy Harry a barátom,satöbbi.. És még ki tudja mit mondott volna,ha Lou nem jön éppen akkor ki,és menti meg a helyzetet. Jobbnak láttam,ha félre vonulok kicsit. Aztán miután végeztetek a rajongókkal,Harry látta rajtam,hogy valami baj van... - kezdtem bele,majd elmeséltem neki mindent,ami tegnap történt..
-Nemááár! Harry gyakran túlreagál dolgokat. Ne aggódj,rendbe fognak jönni a dolgok! Csak akkor szokott Harry ilyen kicsi dolgokon kiakadni,ha ezt egy számára fontos ember teszi.És te az vagy neki! Jelen pillanatban,TE vagy neki a legfontosabb. - bizonygatta Liam,majd egy könnycsepp gurult végig az arcomon,majd utána jó pár .Eszembe jutott a tegnapi mondat,amit Harry mondott: "Nem akarlak elveszíteni" . Előkaptam a telefonom,majd gyorsan írtam neki egy SMS-t.
"Én sem akarlak elveszíteni! Szeretlek. "

2012. február 5., vasárnap
24.- Naplemente
Sziasztook!
Mivel voltak akik panaszkodtak,hogy rövidek a részek,gondoltam kedveskedek nektek kicsit. Bár mára nem ígértem dupla részt,de még is hoztam nektek.Látjátok milyen kedves vagyok?:D
Fontos még,hogy elindítottam egy újabb szavazást,amit jövőhét vasárnap ,azaz február 12-én zárok le.Ha már ilyen aranyos,és kedves vagyok,hogy hoztam nektek még egy részt,szeretném ha ti is azok lennétek,és ha elolvastad kommentelnél valamit. Nagyon örülnék neki!
Jó olvasást. Puszi
-Beszállás a kocsiba! - tuszkolt be Harry a fekete Range Roverbe.
-Hova megyünk?-kérdeztem.
-Majd megtudod.. kacsintott rám sejtelmesen,majd elindult.
Egy ideig kocsikáztunk,mikor megálltunk.
-Itt vagyunk? - kérdeztem Harryre nézve kicsit félve. Körbe néztem,és sehol semmi. Harry komolyan valami pusztába hozott?
-Nos,az a gond,hogy nem. Nem tudom,hol vagyunk. - nézett maga elé,és hallottam a hangjában egy kis ijedtséget.
-Nem probléma.Az ilyen ügyekben jó vagyok.. Mindig eltévedek.- nevettem,majd előkaptam a telefonom.-Hova akarsz menni?
-Ha elárulom,már nem lesz titok.. - nézett rám furcsállóan Harry.
-Oké,Harold.Akkor vagy elmondod és a titkod már nem marad az,vagy nem mondod el,a titkod megmarad,és mi meg itt maradunk a SEMMI közepén. - próbáltam neki komolyan el mondani,de a végét már elnevettem.
-Add ide! - kapta ki a telefonom a kezemből,majd bepötyögte a helyszínt.Kiszállt a kocsiból,majd a hátsó üléshez ment.Valamit keresgélt,majd vissza ült. Egy sál volt a kezében.
-Ez minek?-mosolyogtam.
-Kösd be a szemed!-parancsolt rám,majd a kezembe nyomta.
-Ne nevettess már,Harry.. - mondtam,majd nevetni akartam,de mikor rá néztem,láttam,hogy komolyan gondolja.Oké,engedelmeskedek.
Reméltem,hogy Harry nem tévedt el a GPS segítségével ,mert feltűnően sokat kocsikáztunk,de mikor leállította az autót megnyugodtam.
-Tökéletes!-mondta,majd becsukta az ajtót. Hallottam,hogy kinyitja az én ajtómat,majd segített kiszállni.
-Levehetem?- kérdeztem mosolyogva.Bár lehet,hogy a semmibe mosolyogtam,mert nem láttam a sáltól semmit,hogy mi merre van..
-Még nem. Gyere utánam,fogom a kezet,nyugi. - megszorította a kezem,majd elindult. Egyszer csak megállt,és lassan levette szememről a sálat.
-Itt volnánk.- mosolygott rám.
-Hűűűűűű. - bámultam elképedve. Egy gyönyörű tengerparthoz érkeztünk,ahol kettőnkön kívül senki nem volt,csak a lemenő nap.
-Nem akarok nagyon nyálas lenni,de ezek a naplemente nézős cuccok általában bejönnek a lányoknak.Bár igaz,hogy te nem vagy egy átlagos lány,úgyhogy remélem,hogy nem nagyon utálod az ilyen csöpögős cuccokat,és.. - csak hadarta,és hadarta a szavakat egymás után,amit én nem bírtam tovább hallgatni. Számat az ő szájára tapasztottam,hogy végre legyen már csendben. Na oké,nem csak ezért. Hirtelen vakuvillanásokra,és csattogásokra lettünk figyelmesek. Oldalra néztem,és egy sereg paparazzit fedeztem fel,akik éppen felénk tartanak.Nem igaz,hogy itt se hagyják Harryt békén.
-Fuss! - szólt Harry,majd ott hagyva engem,elszaladt.
-Köszi! - indultam én is Harry után. Nem sokat futottam,mire arra lettem figyelmes,hogy megfordul. Érdekesen nézhettem rá,mert nagyon elkezdett nevetni.
-Miért jössz vissza? - kérdeztem furcsállva.
- Megbeszélem velük,hogy menjenek el.. - mondta teljesen komolyan gondolva az egészet.
-És szerinted majd el is mennek? - nevettem el magamat,amit Harry már nem hallott,mert a fotósokkal állt le tárgyalni.
Kis idő múlva Harry felém,a fotósok a másik irányba indultak el.
-Ezt,ezt meg,hogy? - kérdeztem tőle.
-Titok! - mosolygott,majd megfogta a kezem,és a tenger felé húzott.
Leült a homokba,majd maga után húzott.Szorosan átölelt és magához húzott.
-Nem akarlak elveszíteni..!
-Miért veszítenél el? - kérdeztem teljesen megrémülve.Van valami amit Harry tud,én pedig nem?
-Ha most vége lesz a turnénak,gondolom vissza mész Magyarországra.Nem akarom! Szeretném,ha itt maradnál velem. -mondta elcsukló hanggal.
- Nem hagylak itt! Nem szeretnék vissza menni. Új életet akarok kezdeni,egy teljesen más országban,más emberekkel. Veled! - öleltem meg szorosan,hogy érezze,hogy itt vagyok neki.
-Szeretlek. - súgta a fülembe,majd megcsókolt. Belefektetett a homokba,és kb. 10 percig így csókolóztunk. Ezt a romantikus pillanatot Anya zavarta meg.. Telefonon hívott.
-Szia Anya! - szóltam bele kicsit haragudva.
-Szia kicsim! Megérkeztetek biztonságban?Minden rendben van? - kérdezte aggódva.
-Igen,minden a legnagyobb rendben van,ne aggódj.- néztem rá Harryre,aki mosolyogva nézett rám. -Most viszont le kell tennem. Ööö,megyünk,el,izé,dolgom van. Szia,szeretlek.- nem vártam meg a válaszát,gyorsan letettem.
-Sajnos el kell ,hogy rontsam a helyzetet,de mennünk kéne.. Ma Zayn nap van,és 30 perc múlva ott kell lenni.. Ne akarjuk kivívni a haragját.-nevetett,majd felállt,és nekem is segített.
Valahogy hamarabb vissza értünk,mint mikor ide értünk.Bementünk a szállodába,és Niall köszöntött minket.
-Jesszus!Annyira aranyosak vagytok! - ugrándozott laptoppal a kezében.
-ööö ,köszi.De miért is? - kérdeztem nevetve.
-Fent van egy mai kép a neten,mikor a naplementében csókolóztok! Kíváncsi vagyok a rajongók reakciójára! - mondta már kevésbé lelkesen.
-Istenem! Én meg mondtam,h ne tegyék fel,de áááhh.. - járkált föl és alá Harry.
-Oké,mindegy.Egyszer ennek is el kellett jönnie.. Úgy is tudtak már rólunk páran.. Ne idegeskedj.- öleltem át Harryt.
-Menjünk már emberek! Nem igaz,hogy az én estémet nem tudjuk normálisan végig csinálni! Siessetek.Gyorsan! -mászkált föl-alá ordibálva Zayn.
-Siessünk,mert tényleg megöl minket! -nevettem Harryre,majd elengedtem a kezét.
30 percig készülődtünk még,mire el tudtunk készülni. Zayn egy hangulatos étterembe invitált minket,ahol isteni ételeket csinálnak! Tényleg mindenki jól lakott,és nagyon jól éreztük magunkat. Most jött a szokásos szórakozás a vacsora után.
Zayn úti célul Disney Landet vette,ahol akármilyen meglepő is,először a tükörterembe mentünk be.
-Nekem kell egy ilyen otthonra! - lelkendezett Zayn.
-Azt gondoltuk..-mondta gúnyosan Lou.
Mire kijutottunk,el telt egy kis idő. A srácok elmentek WC-re,addig én odakint megvártam őket.Nyugisan üldögéltem,mikor egy kb. velem egy idős lány jött oda hozzám.
-Komolyan együtt vagytok Harry Stylesszal? - kérdezte felháborodva. Nem tudtam mit mondani,nem gondoltam,hogy ilyen hirtelen kitudódik. A helyzetet szerencsére megmentette Louis. Éppen akkor jött ki a WC-ről,így a lány oda szaladt hozzá,én pedig arrébb tudtam menni,valami olyan helyre,ahol nem vesznek észre. Most erre volt szükségem..

23.- Érkezés LA-be.
Sziasztook!
Meghoztam az új részt! Remélem tetszik. Valamint lezártam a szavazást. A nyertes Harry lett,40 szavazattal!Mily meglepő:DDD Nemsokára új szavazást indítok. Addig is jó olvasást.x
Mikor leszálltunk a gépről ,olyan volt,mintha vissza repültünk volna az időben.Az időeltolódás miatt. Reggel 6 óra volt.Mikor kifele haladtunk újabb rajongósereg támadta le a fiúkat. A managerük nem akarta,hogy megálljanak,de a fiúknak a legfontosabb a világon a rajongóik.
Kb. 20 percet időztünk a reptéren,mikor végre mindenki sorra került,és tovább tudtunk menni.
Kisebb kocsikázás után odaértünk a szállodához.
A szállodában dolgozók bepakolták a csomagokat,majd minket is elvezettek a szobánkhoz.
Zayn a 210-es,Liam a 211-es,Louis a 212-es,Niall a 213-mas ,Harry pedig a 214-es szobába volt beosztva a lap szerint,melyet elénk raktak.
-És én? - kérdeztem megrémülten.Ekkor Harry megfogta a lap mellett lévő tollat,és a Harry Styles mellé oda írta,hogy Roberta Malek.
-Te velem. - mosolygott,majd átkarolt.
-Jöjjenek utánnam! - szólt a recepciós nő.
Miután mindenki kényelmesen elhelyezkedett a szobájában,és leellenőriztük a csomagokat, lefeküdtünk aludni.Délután lehetett,mikor Brett (manager) szólt mindenkinek,hogy keljünk,mert megyünk megnézni a vasárnapi koncert helyszínt.
-Ma is próbálunk? - kérdeztem tőle,mikor oda értünk.
-Nem,nem. Majd holnap.Csak eljöttünk felmérni a terepet.-mosolygott.- A nap további részében azt csináltok,amit akartok. -majd kisétált a koncertterem ajtaján.
-Akkor én megtámadok valami kajáldát! Ki tart velem? - nézett körbe Niall.
-Én megyek..- állt mellé Zayn.
-Én nem vagyok éhes.Szét akarok nézni a városban.-mondta Liam,majd elindult kifelé.
-Veled megyek!- futott utánna Louis.
-Akkor ketten maradtunk.- bújt hozzám Harry.
-Milyen meglepő.- nevettem.- És mit csinálunk?
-Mit szeretnél?
-Nem tudom.Most rád bízom magam. Te döntesz!- mondtam ki félve a mondatot. Ha Harry dönt,sose lesz jó vége..
-Akkor már tudom is,hova megyünk!- fogta meg a kezemet,majd maga után húzott..

2012. február 4., szombat
22.-Egy új élet kezdete

Nagyon köszönöm a kommenteket,és a visszajelzéseket.Imádlak titeket! ;) x
-ELKÉSÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜNK! – ugrált az ágyon Niall.
- Jézus anyám Niall. Te észnél vagy? – ültem fel az ágyon mérgesen.
- Teljesen. Ma főpróba,és holnap repülünk Amerikába!Nem késhetünk el a főpróbáról!- mondta már halkabban,de még mindig az ágyon pattogva.
- Holnap?Nem úgy volt,hogy vasárnap? –értetlenkedtem.
- Nem. Vasárnap lesz az első koncert! Holnap már szombat. Na,siessetek,megyek a többieket is felkeltem. - szállt le az ágyról,majd kisétált az ajtón.
- Harry! Ébredj! Menni kell próbálni! – keltegettem.
- Fent vagyok. De semmi kedvem menni. - nyávogott,mint egy óvodás.
- Na!Kifele . – húztam le róla a takarót.
Másfél órás késéssel,de beértünk a próbaterembe. Végig próbáltunk mindent. Koreográfiával ,dallal és mindennel együtt. Ma még később,fél 9-kor végeztünk. Mivel ma Liam nap volt,ő döntött hova megyünk. Valami saláta bár féleséghez irányított minket.
-Nemáááár. Én itt nem eszek. Ezzel nem tudok jól lakni.- toporzékolt Niall a bejárat előtt.
- De! Be jössz,mert most én vagyok a soros. - és egy mozdulattal betolt mindenkit az ajtón.
Az én meglátásom szerint,ez volt a legjobb vacsora. Nekem és Liamnek legalább is biztos. A többiek arcán láttam,hogy most még meg tudnának enni 6 pizzát.
- Még csak most jön a java!- szólalt meg Liam,mikor kimentünk az „étterem”-ből.
Mindenki kérdően nézett rá. Majd nem sokkal ezután meg is tudtuk,mire értette. Imádtam Liamet,de nem gondolhatja komolyan,hogy éjszaka 11-kor majd konditeremben fogunk mókázni. Főleg,hogy a csapat nagy része nem lakott jól. De úgy tűnik,ő jól szórakozott. És minket is bele vitt. Nem lehetett nem csinálni valamit. Nem gondoltam volna,hogy van olyan konditerem,ami még éjszaka is nyitva van. De volt. Hajnal 1-kor vánszorogtunk haza. Jobban mondva mindenki Liamen kivűl. Ez olyan volt neki mint egy feltöltődés.
Aznap végre kialudhattam magam.
-2-kor indul a repülő! – mászkált kiabálva Louis a házban.-Lekéssük!Tuti lekéssük!
- Nyugi már!Nem késsük le! Zayn Malikot mindenki megvárja. - nyugtatgatta Zayn.
Mivel nekem már minden cuccom össze volt pakolva,gondoltam elköszönök Evaéktól. Átsétáltam,majd becsengettem. Nem sokkal később már ki is nyitották az ajtót.
-OOO,Roberta! Gyere be!- hívott be mosolyogva Cody . Az asztalnál Eva ült. Úgy tűnt,mintha minden rendben lenne.
- Nem akarok zavarni,csak szeretnék elköszönni. Köszönöm ezt a pár napot amit itt tölthettem,és hiányozni fogtok!Örülök,hogy megismerhettelek titeket. És remélem minden rendbe lesz köztetek .- mosolyogtam rájuk,majd megöleltük egymást.
- Amúgy már minden rendben. - mosolygott Eva.
- Most viszont mennem kell!Nemsokára indul a gépünk! Sziasztok!- köszöntem el,majd kisiettem az ajtón. Pont jól időzítettem mert a fiúk már a csomagokat pakolták a taxiba.
-3 taxit hívtunk. - állt mellém nevetve Liam.
- Gondolom egy taxit foglal el Zayn cucca. – nevettem.
- Most miért mondod? – jött ki az ajtón 2 bőrönddel a kezében az előbb említett személy.
Siettünk,ahogy tudtunk,hogy elérjük a gépünket. Az angliai rajongók tudomást szereztek róla,hogy mikor megy a gépünk,így kijöttek a reptérre. Ők is feltartottak minket.
Átfurakodva a tömegen,végre elfoglalhattuk a helyünket. Pár perc,és felszáll a gép. Pár perc,és új életem kezdődik.
- Felkészültél arra,hogy meghódítsd Amerikát? – mosolygott rám Harry.
- Azt hiszem.. – válaszoltam bizonytalanul.
21.- Felelsz vagy mersz?
Halihoooo!
Itt van az új rész! Remélem tetszik. Tudom,nagyon elhúzódott,de egyéb más dolgaim voltak. Megígértem,hogy ma dupla résszel jövök,ezért nemsokára hozom a folytatást.:)
xx
Az egész nap elég gyorsan eltelt. Este 7-ig próbáltunk,és nagyjából mindent össze raktunk. A fiúk irtó viccesek mikor éppen az új koreográfiát tanulják be. Próbáltam vissza tartani a nevetést,de sokszor kitört belőlem.
A próba után elmentünk kajálni.Ma Louis nap volt. Eddig nem tudtam,de Louis imádja a Tescot. Ezért a mai vacsorát a tescoban elhelyezkedő kis kínaiban zavartuk le. Az emberek furcsán néztek ránk,amint a nagy bevásárlóközpontban üvöltve röhögünk egy-egy viccen.
10 óra körül végre haza indultunk. Durva belegondolni,hogy pár nap és indulunk Amerikába .
-Éhes vagyok! - szólalt meg Niall,mikor beléptünk a ház ajtaján.
Nevetésben törtünk ki. Leültünk a nappaliba,majd Louis kezdte kapcsolgatni a tv-t.Louis az MTV-n állapodott meg,melyen éppen a One Thing ment. Louis ,Liam és Niall felálltak,ugrálni és énekelni kezdtek. Az ordítozást a csengő hangja zavarta meg.
-Kinyitom! -pattant fel Harry.Mintha várt volna valakit. Nem értettem.
-Eleanooooor! Szia! Gyere be! - örvendezett Harry. - Lou,megjött a nő,aki elvett tőlem téged.- nevetett.
-Sziasztok!- sétált be az ajtón egy magas,barna hajú lány.Eleanor,Eleanor Calder.Louis barátnője. Rendkívül szimpatikus lány volt.
-Szia!Roberta vagyok! - nyújtottam felé a kezemet,majd mosolyogtam.
-Nos,akkor most folytassuk az én napomat!- szólalt meg Louis. - Felelsz vagy merszezünk! - szaladt be a konyhába egy üvegért.
Dejó. Az a játék,amit a legjobban utálok. Főleg,hogy olyan emberek vannak itt,akiket még nem túlzottan ismerek.
-Üljetek körbe! Ugye mindenki tudja a szabályokat? Ha nem válaszolsz,vagy nem csinálod meg a feladatot,egy ruhadarabot le kell magadról venned.Az nyer,akin a legtöbb dolog marad.- ült le Louis egy önelégült mosollyal.
-Tuti Lou nyer. - súgta nevetve a fülembe Harry.
-Kezdjen Roberta! Pörgess.- adta ide az üveget Louis,majd kacsintott egyet.
Az egész este nevetéssel telt . A végén már mindenkin alig volt ruha.Zayn már meztelenül ült,és egy párnával takarta a .. khm.:D
-Álmos vagyok,azt hiszem ideje befejezni a játékot. -állt fel Louis,majd Eleanort is felsegítette.-Jóéjt.
-Menjünk mi is. - puszilt meg Harry,miután Louisék felballagtak a lépcsőn.
-Ne feledjétek,hogy holnap az én napom lesz! Vacsora után óriási meglepire készülök. - állt fel nevetve Liam.
-Szuper! Imádom a meglepetéseket! - nevettem,majd felsétáltam a lépcsőn.
Fáradtan dőltünk be Harryvel az ágyba. Alig vártam,hogy végre álomba szenderüljek. Azt hittem ,végre kipihenhetem magam,de reggel rádöbbentem,hogy ez itt lehetetlen..

"All of these boys got em standin in a line,so many boys keep on beggin for my time"Kezdtem bele az új dalom első két sorába. Ez volt a kedvenc dalom a három dal közül. Egyre felszabadultabban énekeltem a dalt.Mikor befejeztem láttam a többieken is,hogy tetszik nekik. Örültem neki.
Az egész nap elég gyorsan eltelt. Este 7-ig próbáltunk,és nagyjából mindent össze raktunk. A fiúk irtó viccesek mikor éppen az új koreográfiát tanulják be. Próbáltam vissza tartani a nevetést,de sokszor kitört belőlem.
A próba után elmentünk kajálni.Ma Louis nap volt. Eddig nem tudtam,de Louis imádja a Tescot. Ezért a mai vacsorát a tescoban elhelyezkedő kis kínaiban zavartuk le. Az emberek furcsán néztek ránk,amint a nagy bevásárlóközpontban üvöltve röhögünk egy-egy viccen.
10 óra körül végre haza indultunk. Durva belegondolni,hogy pár nap és indulunk Amerikába .
-Éhes vagyok! - szólalt meg Niall,mikor beléptünk a ház ajtaján.
Nevetésben törtünk ki. Leültünk a nappaliba,majd Louis kezdte kapcsolgatni a tv-t.Louis az MTV-n állapodott meg,melyen éppen a One Thing ment. Louis ,Liam és Niall felálltak,ugrálni és énekelni kezdtek. Az ordítozást a csengő hangja zavarta meg.
-Kinyitom! -pattant fel Harry.Mintha várt volna valakit. Nem értettem.
-Eleanooooor! Szia! Gyere be! - örvendezett Harry. - Lou,megjött a nő,aki elvett tőlem téged.- nevetett.
-Sziasztok!- sétált be az ajtón egy magas,barna hajú lány.Eleanor,Eleanor Calder.Louis barátnője. Rendkívül szimpatikus lány volt.
-Szia!Roberta vagyok! - nyújtottam felé a kezemet,majd mosolyogtam.
-Nos,akkor most folytassuk az én napomat!- szólalt meg Louis. - Felelsz vagy merszezünk! - szaladt be a konyhába egy üvegért.
Dejó. Az a játék,amit a legjobban utálok. Főleg,hogy olyan emberek vannak itt,akiket még nem túlzottan ismerek.
-Üljetek körbe! Ugye mindenki tudja a szabályokat? Ha nem válaszolsz,vagy nem csinálod meg a feladatot,egy ruhadarabot le kell magadról venned.Az nyer,akin a legtöbb dolog marad.- ült le Louis egy önelégült mosollyal.
-Tuti Lou nyer. - súgta nevetve a fülembe Harry.
-Kezdjen Roberta! Pörgess.- adta ide az üveget Louis,majd kacsintott egyet.
Az egész este nevetéssel telt . A végén már mindenkin alig volt ruha.Zayn már meztelenül ült,és egy párnával takarta a .. khm.:D
-Álmos vagyok,azt hiszem ideje befejezni a játékot. -állt fel Louis,majd Eleanort is felsegítette.-Jóéjt.
-Menjünk mi is. - puszilt meg Harry,miután Louisék felballagtak a lépcsőn.
-Ne feledjétek,hogy holnap az én napom lesz! Vacsora után óriási meglepire készülök. - állt fel nevetve Liam.
-Szuper! Imádom a meglepetéseket! - nevettem,majd felsétáltam a lépcsőn.
Fáradtan dőltünk be Harryvel az ágyba. Alig vártam,hogy végre álomba szenderüljek. Azt hittem ,végre kipihenhetem magam,de reggel rádöbbentem,hogy ez itt lehetetlen..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)