45.-Örökké együtt

Sziasztok!:)

Meghoztam az új részt.Tegnap délután már megírtam,viszont valamilyen oknál fogva el ment a netem,így nem tudtam feltenni. Nagyon remélem,hogy elnyeri a tetszéseteket,és kommenteket is elfogadnék.:)

puszi.

*Harry szemszöge*

Miután elmentem Robertától,a reptér felé vettem az irányt.Mondhatni hamar kiértem,de a gép,még nem szállt le.Bementem és leültem.Míg meg nem érkeztek Roberta szülei,páran oda jöttek autogrammot és képet kérni. 

Végre megpillantottam őket.Nyugodtság tükröződött az arcukon.

-Szép napot.-mentem eléjük mosolyogva.

-Ha Roberta nem lát minket,nem kell tettetni,hogy kedveljük egymást..-sétált el mellettem Mercedes,az anyukája.Elsápadva néztem utána.Nem értem ,mi baja.A kocsi felé invitáltam őket,majd én is beültem.Hosszas csend után,megszólaltam.

-És,hogy utaztak?-érdeklődtem udvariasan.

-Mint már mondtam,nem kell jópofizni.-vetette oda Mercedes ismét.

-De hát mi,mit tettem?Miért nem kedvelnek?-néztem a visszapillantóba értetlenül.

-Hogy miért nem? A lányom miattad hagyta abba az iskolát,miattad nem lehet normális élete-sorolta-,miattad kell szörnyű dolgokat átélni,és miattad történt ez az egész is.

-Mi?

-Hogy lelőtték.Ha te nem vagy,ez az egész nem történik meg.-válaszolt komoran Christian.Hirtelen lefékeztem.

-Hogy én?Komolyan engem hibáztatnak? Tényleg?-ordítottam rájuk.

-Ne emeld fel a hangod..Hogy lehetsz ennyire tiszteletlen?-nézett rám Christian.

-Igaz,amit Roberta mondott..-suttogtam magam elé,majd rátapostam a gázra,hogy minél kevesebb időt kelljen velük töltenem egy légkörbe,egyedül.

*Roberta szemszöge*

Éppen Zaynnen röhögtünk a többiekkel,mikor kopogtak az ajtón. Elsőnek anya aggódó tekintetét pillantottam meg,ezután apát,majd mögöttük lebiggyesztett fejjel Harry kullogott.Először Harryre néztem értetlenül,mire a szájával egy „majd”-ot tátogott,és leült.

-Jajj,kicsim!Annyira hiányoztál!-jött oda hozzám anya.

-Képzelem..-suttogtam halkan,hogy ne hallják meg.

-Jobban vagy már?-érdeklődött apa.

-Persze.Harry minden nap be jött hozzám ,volt ,hogy még éjszaka is itt aludt,és ez nagyon hozzá járult a gyógyulásomhoz.-mosolyogtam rá.

-Oooh,hát igen.Harry ilyen aranyos fiú.Annyira örülünk,hogy ilyen jól meg vagytok.-mondta anya,melyen eléggé meglepődtem. Harryre pillantottam,de ő nem viszonozta.Csak maga elé bámult. A francba! Mikor el ment,semmi baja nem volt,erre mikor vissza jön teljesen komor,szomorú. Tuti anyáék mondtak neki valamit..

-És meddig maradtok?-érdeklődtem mosolyt imitálva.

-Nem sokára megyünk is. Csak tudni akartuk,hogy minden rendben van-e..-mosolygott anya..Tudtam,hogy ilyen kis semmi dologért nem utaznak el a világ másik végére.Valaminek lennie kell.

-Srácok,ki mennétek?-néztem körbe,mire értetlenül néztek rám,de teljesítették a kérésem.Harry ment ki utoljára,majd becsukta maga mögött az ajtót.-Oké,hallgatlak titeket.

-Mi?-nézett rám apa,azt tettetve,hogy nem érti.

-Tudom,hogy nem azért utaztatok el Kanadába,hogy meg  nézzétek,hogy vagyok.Mit akartok mondani?Mi volt ennyire halaszthatatlan?-kérdeztem sürgetve őket.Éreztem,hogy valami rossz fog következni.Tudtam,hogy anyáék valami olyat fognak mondani,ami nekem nem lesz jó.Ami az egész életem megváltoztatja.Úgy látszik,el mehetnék jósnak.Így is lett..

-Oké.. Mivel már nem vagy kicsi,úgy gondoltuk Mercedessel,hogy ideje el mondanunk neked egy fontos dolgot..-kezdett bele apa.Hangjában kicsi félelmet észleltem.

-Mit?-néztem hol anyára,hol apára értetlenül.

-Kicsim..-állt fel anya,majd megfogta a kezem.-Tudod.. –kezdett bele a mondandójába,de félbeszakítottam.

-Nem,anya.Nem kell a mese!Szeretném tudni.Mond ki kereken.-sürgettem.

-Örökbefogadtunk.-mondták ki egyszerre.

Teljesen lefagytam.Nem hittem el.. De hát,hogy?Meg miért,és ó jézusom.Ugye nem?Ugye ez csak egy vicc?

-HOGY MI?-emeltem fel a hangom.-Ugye ez ,ez nem komoly?-kérdeztem reménykedve,de éreztem,hogy ez az.. Egy könnycsepp szaladt végig az arcomon,majd egyre több.Össze vissza cikáztak,mintha versenyeznének.

-Sajnáljuk,hogy csak most mondtuk el,de most jött el az ideje.Mivle már nem sokára nagykorú leszel,jogod volt tudni.2 hetes korodban fogadtunk örökbe.A szüleid otthagytak téged a kórházban és..-magyarázkodott anya.

-Ne!Ne folytasd!Nem akarom tudni!Hagyjatok békén!Menjetek ki!-kiabáltam.

-De kicsim..-mondta anya.Vagyis Mercedes.Többé már nem szólítom anyának..Nem az anyám.

-MENJETEK EL!-üvöltöttem torkom szakadtából,mire felkapták a cuccukat,és kiviharoztak.

Fejemet a kórházi párnába temetve sírtam.Ezt nem hiszem el.Ez nem történhet meg.17 év után mondják el,hogy nem is ők a szüleim?17 évig csak hazugságban éltek?Ilyen a világon nincs.. De már értem.Értem miért nem szerettek.Értem miért nem érdekeltem őket.. Ezért.Mert nem a sajátjuk voltam. Mert egy ki tudja kinek a gyereke vagyok,aki annyira lényegtelen ember,hogy még a saját anyja is elhagyja.Gondolat menetemet Harry szakította félbe.Óvatosan lépett be az ajtón,majd mikor megpillantott ,sietősre vette a tempót.

-Jézusom,kicsim.Mi a baj?Jól vagy?Roberta!Mondj már valamit,kérlek!-bújt oda hozzám,szorosan magához ölelt.

-Hazudtak..Mind végig hazudtak.-szipogtam.

-Kik?Mit?-nézett rám megrémülve.

-A „szüleim”-mutogattam az ujjaimmal az idézőjelet.-Most mondták el,hogy örökbe fogadtak.

-Micsoda?-nézett rám Harry értetlenül.

-Jól hallottad.Örökbe fogadtak.2 hetesen.Az anyám ott hagyott a kórházban.. –mondtam,majd egyre jobban sírni kezdtem.-Ennyire jelentéktelen vagyok. A saját anyám is el hagy..

-Shhhh,ne mondj ilyet!Nekem igen is fontos vagy. Te jelented nekem az életem.Még csak meg se forduljon ilyen a fejdben.-húzott egyre közelebb magához,és egyre szorosabban ölelt.Kezét az államra tette,mely segítségével felemelte a fejem,és mélyen a szemembe nézett.-Szeretlek Roberta,szeretlek.

-Én is.-suttogtam,majd vissza bújtam a szoros ölelésébe.

~2 hét múlva

-Minden meg van?Üvegek,ruhák,iratok?-forgolódott a kórházi szobában Liam.

-Igen,ne aggódj.-nevettem.

-Végre ki jöhetsz.Teljesen felépülve,meggyógyulva.-ölelt magához Harry.

-3 hónap után végre..-motyogtam.

-És holnap már utazunk is vissza Londonba.Végreee.-örvendezett Louis.

-Eleanor már vár,mi?-kacsintott rá Zayn.

-Igen!-nevette el magát Lou.

Hangos kopogásra lettünk figyelmesek.A kezelőorvosom egy halom papírral a kezében vánszorgott be az ajtón.

-Szép napot hölgyem..és uraim.-nézett körbe.

-Jó napot.-mosolyogtam rá.-Ez mind az enyém?

-ÓÓÓ,dehogy.Csak ez a tied.-húzott ki egy lapot a köteg aljáról,és letette az ágyra.-Nézzük csak.. ez rendben,rendben,ez is,és ez is.Minden rendben!Most már hivatalosan is haza mehet!-mosolygott.

-Áááá ,végre.Még soha sem voltam ennyi időt kórházban,bár nem is akarok..-küldtem egy halvány mosolyt Dr. Drew felé.

-Jó utat haza felé,és legközelebb kerülje el a lövöldözést.-adott egy tanácsot,majd kisétált az ajtón.

-Mehetünk?-türelmetlenkedtem.

-Persze.Viszont rengeteg kint a paparazzi.. Hogy kerüljük el őket?-érdeklődött Liam az ablakon kifelé bámulva.

-Sehogy.Had lássák csak,hogy teljesen rendben vagyok,még mielőtt hülyeségeket kezdenek el terjeszteni.-mondtam,felkaptam a kézi táskám,Harryt kézen fogtam,majd kisétáltam a kórteremből.

~

-Harry gyere már,az isten szerelmére!-kiáltozott Louis,a rajongókkal beszélgető Harryre.-Le késsük a gépet.

-Oké!Bocsi lányok,mennem kell.Sziasztok.-küldött egy csábos mosolyt feléjük ,majd utánunk szaladt.

-Borzasztó vagy.-mosolyogtam rá,mikor mellém ért.

-A rajongóinkért mindent..-mosolygott,majd átkarolt.

A hosszú repülőút után boldogan szálltunk végre le a londoni reptéren.Egy csapat rajongóval,és Daniellelel találtuk szembe magunkat.

-Jézusom Roberta!Annyira mérges vagyok rád!-jött oda hozzám Danielle óriási ölelést adva.-Mindig megtalálod a  bajt. De örülök neki,hogy már semmi bajod..

-Kemény 3 hónap volt..-mosolyogtam.

-Nekem nem is köszönsz?-jött oda hozzánk Liam megsértődött fejet vágva,mire Danielle a karjaiba vetette magát.

-Siessünk,ha nem akarunk még 3 óráig a reptéren időzni.-szólt Louis,majd megfogadva a tanácsát ,gyors tempóba fogtunk.1 órás kocsiút után végre megint otthon,azaz Harryék házában voltunk.Fáradtan vetettem le magam Harry óriási franciaágyára.Imádtam ezt az ágyat.Olyan kényelmes,és 2 perc alatt el lehet benne aludni.

-Beszélnünk kell.-jött be Harry 2 nagy bőrönddel,melyet ledobott a gardróbja elé,majd mellém ült az ágyra.Fel ültem mellé,majd figyelmesen hallgattam.

-Már jó ideje el terveztem,de csak most vettem a bátorságot,hogy megkérdezzem.. Mivel már jó ideje együtt vagyunk,és a kapcsolatunk is kezd elkomolyodni,vagyis mondhatni már komoly,szeretném megkérdezni,és ajánlom,hogy igent mondasz Roberta Malek,hogy össze költöznél velem?-nézett rám Harry a csillogó szemeivel.-Úgy is nemsokára betöltöd a 18-at,na jó 5 hónap,de az bele fér..-mosolygott.

-Hát,Harry.Ez most meglepett. Komolyan.Nem számítottam rá. De igen,természetesen.-mondtam lesokkolva.

-Szuper!Már ki is néztem egy házat,ami..-kezdett bele,de félbe szakítottam.

-Mi?Házat?Saját házunk lesz?Csak kettőnké?-kérdeztem.Azt hittem,úgy gondolta,hogy ide költözzek.

-Hát,ha gondolod anyát is beköltöztethetjük. El fér közöttünk az ágyban.-nevetett.

-Én benne vagyok.- mosolyogtam,mire Harry érdekes arckifejezéssel válaszolt.

-Itt is van.-tolta elém Harry a laptopját.Egy fehér falú,2 emeletes ház tárult a szemeim elé.Fekete kerítéssel körbevéve,gyönyörű kerttel.Teljesen elképedtem.

-Harry,hát ez,ez gyönyörű! De ezt komolyan meg akarod venni?-kérdeztem.-Mi van,ha esetleg szét megyünk?Vagy ha..-kezdtem bele,de Harry csókjával félbeszakított.

-Az nem történhet meg.-mosolyogtt,mikor elváltak ajkaink.-Fel is hívom a tulajt,hogy akkor holnap délelőtt el megyünk megnézni.-állt fel mellőlem.

ház: